Tájékoztató a „ROHU343 CBC Incubator” stratégiai projektről

„ROHU343 CBC Incubator” stratégiai projekt

 

 „Romanian-Hungarian Cross-border cultural incubator for performanging arts”

(Román-magyar határon átnyúló kulturális inkubátor az előadóművészetek számára)

 

Az Interreg V-A Romania-Hungary Program 2017. november 3-án, majd 2017 decemberében módosítva megjelentette a „Partnership for a better future” tárgyú felhívását magyar és román határon átnyúló partner szervezetek részére stratégiai projektek megvalósítására. A pályázóknak „partnerségben” (konzorciumban) kell együttműködniük a határon átnyúló partner szervezetekkel. A projekt megvalósításban Projekt Partnerként kötelezően részt kellett vennie legalább egy magyar és egy román szervezetnek a jogosult programterületről. A Programot az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszírozta, amelyet a Programban résztvevő két tagállam (Magyarország és Románia) nemzeti társfinanszírozással egészített ki.

Az Interreg V-A Románia-Magyarország 2014-2020 Program keretében a stratégiai projektek megvalósítására két szakaszban lehetett pályázni:

  1. Concept Note: a legjobb projektötletek kerülnek kiválasztásra projektfejlesztési célból, a nyertesekkel hat hónapos időszakra kötnek támogatási szerződést.
  2. Full Application: a teljesen kidolgozott stratégiai projektek kerülnek benyújtásra a projektfejlesztési szakasz megvalósítását követő 1 hónapon belül. Amennyiben az megfelel a programkiírásnak, szerződéskötésre kerül sor a projekt 24-42 hónapos időszakra történő megvalósítása céljából.

CONCEPT NOTE SZAKASZ:

A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatából, a Csokonai Színházból és a Szigligeti Színházból (Nagyvárad) álló konzorcium 2018. január 15-i beadási határidővel  „Romanian-Hungarian Cross-border cultural incubator for performanging arts” (Román-magyar határon átnyúló kulturális inkubátor az előadóművészetek számára) projektcímmel, CBC Incubator rövidcímmel  a „Partnership for a better future” tárgyú felhívás- 6/c – A természeti és kulturális örökség megőrzése, védelme, elősegítése és fejlesztése beruházási prioritásra támogatási kérelmet nyújtott be.

A 2018. június 28-29-én Aradon tartott Monitoring Bizottsági Ülés alkalmával a támogatási kérelem pozitív elbírálásban részesült. 2018. július 9-én a Nagyváradi Regionális Iroda a Határmenti Együttműködésért (BRECO) hivatalos értesítésében jelezte, hogy a „Romanian-Hungarian Cross-border cultural incubator for performanging arts” című projekt a szakmai értékelés alapján támogatásban részesült.

A projekt konzorciumi együttműködésben valósult meg.

A konzorcium tagjai:

  • Csokonai Színház (Lead Beneficiary/Vezető Partner, kedvezményezett),
  • Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Project Beneficiary/Projekt Partner, kedvezményezett),
  • Szigligeti Színház (Nagyvárad) (Project Beneficiary/Projekt Partner, kedvezményezett).

A projekt Concept Note szakaszra eső nettó összköltségvetése: 46.180 €, amelyből ERFA támogatás: 39.253 €;

A konzorcium partnereinek költségvetése:

  • Csokonai Színház (Lead Beneficiary/Vezető Partner, kedvezményezett):
    • 9.300,00 €, amelyből
    • ERFA támogatás: 7.905,00 €,
  • Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Project Beneficiary/Projekt Partner, kedvezményezett):
    • 36.000,00 €, amelyből
    • ERFA támogatás: 30.600,00 €;
  • Szigligeti Színház (Project Beneficiary/Projekt Partner, kedvezményezett):
    • 880 €, amelyből
    • ERFA támogatás: 748 €.

A projekt támogatás szempontjából elszámolható költsége: 100%.

A projekt megvalósítási időtartama: 2018. augusztus 1. – 2019. január 31.

A projekt projektfejlesztési (Concept Note) szakasza 2019. január 31-én lezárult.

FULL APPLICATION SZAKASZ:

A Full Application, azaz a teljesen kidolgozott stratégiai projektkérelem a projektfejlesztési szakasz megvalósítását követő 1 hónapon belül 2019. február 28-i határidővel benyújtásra került.

A projekt konzorciumi együttműködésben valósult meg.

A konzorcium tagjai:

  • Csokonai Színház (Lead Beneficiary/Vezető Partner, kedvezményezett),
  • Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Project Beneficiary/Projekt Partner, kedvezményezett),
  • Szigligeti Színház (Nagyvárad) (Project Beneficiary/Projekt Partner, kedvezményezett).

A projekt tervezett megvalósítási időtartama: 2019. június – 2022. május.

A megvalósítás debreceni helyszíne: Fórum Kulturális Inkubátor (8439/2/B/21 hrsz-ú albetét).

A projekt Full Application szakaszra tervezett nettó összköltségvetése: 7.495.587 €, amelyből ERFA támogatás: 6.371.248,95 €;

A konzorcium partnereinek költségvetése:

  • Csokonai Színház (Lead Beneficiary/Vezető Partner, kedvezményezett):
    • 584.248,20 €, amelyből
    • ERFA támogatás: 496.610,97 €;
  • Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Project Beneficiary/Projekt Partner, kedvezményezett):
    • 5.881.792,80 €, amelyből
    • ERFA támogatás: 4.999.523,88 €;
  • Szigligeti Színház (Project Beneficiary/Projekt Partner, kedvezményezett):
    • 1.029.546 €, amelyből
    • ERFA támogatás: 875.114,10 €,

A projekt támogatás szempontjából elszámolható költsége: 100%.

A projekt tervezett tevékenységei:

  • a debreceni színház működéséhez szükséges infrastrukturális, műszaki, technikai, tárgyi feltételek, valamint a közvetlenül kapcsolódó kiszolgáló helyiségek kialakítása;
  • a nagyváradi színház tervezett infrastrukturális fejlesztései és eszközbeszerzései;
  • közösen tervezett színházi előadások és határon átnyúló közös szakmai és művészeti tevékenységek;
  • egyéb tevékenységek: projektmenedzsment, kommunikáció.

A projekt céljai:

átfogó célok:

  • olyan kulturális tér létrehozása a román-magyar határ mentén, amely helyet biztosít az alkotók, a kulturális szervezetek és szakemberek számára;
  • a román-magyar együttműködés erősítése, kreativitásra ösztönzés, a közös kultúra gazdagabbá tétele;
  • a kulturális cserék és a közös kreatív alkotás révén a kapcsolatok szorosabbá-, a román-magyar határ menti kulturális szcéna sokszínűbbé tétele, az interkulturális párbeszéd fejlesztése;
  • az előadóművészetek terén közös értékteremtés;
  • a román-magyar határ menti régió turisztikai vonzerejének növelése;

specifikus célok:

  • a román-magyar kulturális mobilitás fejlesztése;
  • a román-magyar régió kulturális imázsának erősítése.

A projekt eredményei:

  • a megújuló kulturális létesítmények, ideális helyszínként szolgálnak az előadó művészet területén megvalósuló, határon átnyúló együttműködések számára;
  • a határon átnyúló közös kulturális és szakmai programok, illetve az elkészülő dokumentumok a román és a magyar kultúra résztvevői közötti kapcsolatot hosszú távon erősítik;
  • a határon átnyúló közös kulturális és szakmai programok, valamint az elkészülő dokumentumok a Csokonai Színház koordinálásával, a projektpartnerek aktív részvételével, valamint a teljes határrégióban működő kulturális szervezetek és szakemberek bevonásával valósulnak meg:
    • 70 közös rendezvény, 8 írásos dokumentum és 12 videó,
    • amatőr színházak számára workshopok és oktatási anyagok,
    • amatőr színházi fesztivál,
    • 16 csereelőadás,
    • színházi archívum,
    • „Színészek és nyelvezetük” című workshop,
    • „2 ország - 2 színházi kultúra” című konferencia,
    • interaktív színházművészeti kiállítás;
  • közös és integrált idegenforgalmi célpont jön létre, nő a régióban a látogatók- és az eltöltött vendégéjszakák száma.

A projekt innovatív jellemzői:

  • az Európai Unióban nincs más határon átnyúló kulturális központ, amely kifejezetten az előadóművészetekre összpontosít;
  • a határon átnyúló területek közötti kulturális együttműködés, mint „jógyakorlat” mintául szolgálhat az EU-ban;
  • az új oktatási anyagokat és módszereket a partnerek és a szakértőik állítják össze, tervezik, tesztelik, illetve terjesztik, népszerűsítik;
  • a központ, mint inkubátor nemcsak az előadások és képzések, hanem a kapcsolódó kutatási és kulturális innovációs tevékenységek helyszínéül is szolgál.

A projekt célközönsége:

  • a kulturális szereplők, akik a kulturális inkubátort új előadások létrehozására, új módszerek elsajátítására, illetve tudásátadásra használják;
  • a kultúrafogyasztó nagyközönség:
    • a régióba érkező turisták,
    • a helyi lakosok,
    • a román-magyar határ menti régió teljes lakossága.

A projekt indokoltsága:

  • a határtérségben erős színházi kultúra van jelen, mindkét megyeszékhelyen van önálló társulattal működő színház, ahol rendszeresen magas színvonalú előadásokat tartanak;
  • a színházi kultúra a közös kulturális örökség nagyon fontos eleme, amelyet az államhatár mesterségesen választ szét. Mivel a színházak missziója elsősorban a helyi kultúra ápolása, a helyi – esetleg megyei szintű – kultúraközvetítés, így jelenleg nincsen olyan intézmény – találkozási pont –, amely megfelelő infrastrukturális és művészeti hátteret biztosítana a közös színházi kultúra ápolásának, fejlesztésének és kölcsönös közvetítésének;
  • a színházi együttműködések a térségben jelenleg csak esetiek, annak ellenére, hogy a jól kiválasztott színházi előadások egyedülálló lehetőséget biztosítanak egymás kultúrájának megismerésére.