Újraindult az energetikai felújítás a Karácsony György utcai bölcsődében


Szerző: uft.hu | info@uft.hu Közzétéve: 2019.09.18. 13:37 | Frissítve: 2019.09.18. 13:44

Debrecen - Idén januárban mondta fel a korábbi kivitelezővel kötött szerződést a debreceni önkormányzat, mert az nem tudta határidőre elvégezni a korszerűsítést. Az új közbeszerzési eljárás eredményes volt, a nyertes kivitelező megkezdte a munkát az intézményben.


A debreceni önkormányzat a "Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése" című felhívás keretén belül 237,2 millió forint uniós támogatást nyert a Debrecen Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődei Intézménye Karácsony György Utcai Tagintézmény komplex felújítására, korszerűsítésére és projektarányos akadálymentesítésére, illetve új eszközök beszerzésére.

Újraindult az energetikai felújítás a Karácsony György utcai bölcsődében

A debreceni önkormányzat 2018. május 17-én kötött szerzÅ‘dést a nyertes kivitelezÅ‘vel, amely cégnek 2018. november 30-ig volt ideje a beruházás befejezésére. Ezt a határidÅ‘t a kivitelezÅ‘ nem tudta tartani, ezért a debreceni önkormányzat 2019 januárjában felmondta a szerzÅ‘dését és eljárást indított, hogy minden jogszabály szerinti követelést – kötbért és kárigényt – érvényesítsen, akár peres úton is. 

Mindeközben a debreceni önkormányzat új közbeszerzési eljárást indított egy másik kivitelező kiválasztására. A pályázat eredményes volt, az új kivitelező a napokban elkezdte a munkát.

A beruházás során az épület energetikai felújítása valósul meg, teljes körű hőszigetelési rendszert építenek ki, kicserélik az elavult homlokzati nyílászárókat, korszerűsítik a lapostető hő- és vízszigetelését. Ezen kívül sor kerül mind a gyermekek, mind a kisgyermeknevelők, szakmai munkát segítők által használt foglalkoztató- és kiszolgáló helyiségek beltéri felújítására.



Korszerűsítik az épületvillamossági és épületgépészeti rendszereket és kiépítik a megújuló energiát hasznosító napelemes rendszert.

Emellett megtörténik az épület és környezetének akadálymentesítése és az udvar, valamint a játszóudvar fejlesztése. A beruházás része új eszközök és bútorok beszerzése is.

A kivitelezés várhatóan 2020 áprilisáig lezárul, így a következő nevelési évet a gyerekek már egy felújított, komfortos bölcsődei intézményben kezdhetik meg.