Újabb debreceni iskola épületét újították fel


Szerző: D2030 Közzétéve: 2020.10.28. 16:52 | Frissítve: 2020.10.28. 17:38

Debrecen - Kívül-belül megújult a Bocskai István Általános Iskola. A fél évszázada épült intézményben legutóbb tíz éve volt felújítás, a mostani, félmilliárd forintos fejlesztés azonban jóval átfogóbb.


Befejeződött a Debreceni Bocskai István Általános Iskola épületének energetikai korszerűsítése. A Dobozi lakótelep közelében lévő iskola állami fenntartású oktatási intézmény, a háromszintes épület ugyanakkor önkormányzati tulajdonban van. 1969-ben adták át, azóta hasonló jellegű felújítást nem végeztek rajta. 

Újabb debreceni iskola épületét újították fel

Az iskolában városi beiskolázás révén egész Debrecen területéről fogadják az ott tanulni vágyó gyerekeket. Az intézményben jelenleg 20 tanulócsoport működik, s több mint ötszáz diák tanul ott. 

Az iskolában az év elején kezdődött korszerűsítés a végére ért, így ezentúl gazdaságosabban és hatékonyabban működik majd az intézmény. A fejlesztésről sajtótájékoztatón számoltak be október 28-án.

Papp László, Debrecen polgármestere az eseményen kiemelte: a járványhelyzet nagy mértékben határozza meg a döntéseket, de a város tovább fejlődik, a beruházások nem álltak meg. Kiemelte, 2014-15-től kezdte el a város a tulajdonában lévő oktatási és szociális intézmények felújítását, most pedig a Bocskai István Általános Iskolában újabb nagyléptékű fejlesztést valósítottak meg.

– Eddig tíz intézményben történt energetikai felújítás, de a tankerülettel együttműködve további iskolák újulhatnak meg a D2030 program keretében: két önkormányzati intézményben van még folyamatban fejlesztés, valamint további hat közbeszerzési előkészület alatt áll

– mutatott rá a polgármester.



Az uniós forrásból elvégzett beruházás során korszerűsítették az intézmény külső határoló szerkezeteit, kicserélték a nyílászárókat. Megújították az épület fosszilis energiahordozó alapú fűtési és használati meleg víz rendszereit, valamint a radiátorokon termosztatikus szelepeket helyeztek el. Kiépítettek egy hőszivattyús rendszert, valamint a központi szellőző- és légkondicionáló rendszereket is korszerűsítették. A projekt részeként a már meglévő, kül- és beltéri világítási rendszereket is megújították. A felújítás során jelenlét-  és mozgásérzékelős kapcsolókat telepítettek a mosdókba és közlekedőkbe. Emellett akadálymentesítették is az iskolát. 

A korszerűsítések után csökkent az iskola üzemeltetéséhez szükséges energia mennyisége,

így a fosszilis energiahordozókból származó üvegházhatású gázok kibocsátását is mérsékelni tudják.

Papp László ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a 2014-20-as uniós fejlesztési ciklusban azt a célt tűzték ki, hogy több mint 5700 tonna szén-dioxidot takarítanak meg. Jelenleg 2500 tonna/év ez a szám, s ebből a Bocskai István Általános Iskola 111 tonnával veszi ki a részét.

– A város fejlődésének biztosítéka, hogy milyen az oktatási rendszere, s milyen tudást szerezhetnek meg a diákok. A cél az, hogy Debrecen fejlődjön, megtartsa, sőt gyarapítsa a fiatalok számát

– ezt Pósán László országgyűlési képviselő mondta.

Hozzátette: a környezetvédelem és fenntarthatóság nemcsak szlogenek, hanem cselekedni kell ezek nevében, s Debrecenben tesznek is ezekért.

Nagy Sándor önkormányzati képviselő elmondta: 480 milliós uniós támogatást nyertek el a fejlesztéshez, melyhez az önkormányzat 28,8 millió forint önerőt biztosított. A beruházásnak köszönhetően egy barátságos intézménybe térhetnek majd vissza az őszi szünet után a diákok.

Veres Gabriella Márta intézményvezető arról beszélt, hogy szeptember elsején a diákok és a tanárok is nagy örömmel tértek vissza, hiszen régi vágyuk valósult meg a felújítással.

- Az energetikai fejlesztés együtt járt az esztétikai megújítással is. Azt gondolom, hogy vidám színeivel, az árnyékolórendszer különleges formáival egy vidám és friss színt képviselünk a környéken – tette hozzá az intézményvezető.