Nyolc csoportszoba, közel száz férőhely: új bölcsi nyitotta meg kapuit Debrecenben
Szerző: UFT.HU Közzétéve: 2024.09.19. 13:08 | Frissítve: 2024.09.19. 13:13
Csaknem 1300 négyzetméteres alapterületen 8 csoportszoba, korszerű felszerelések – átadták Debrecen 14. önkormányzati bölcsődéjét. Az 1,2 tized milliárd forintból elkészült fejlesztéssel 96 új bölcsődei férőhely jött létre a városban. A Zelemér utcai nevelési intézmény iránt nagy az érdeklődés, már most több mint 70 gyermekről gondoskodnak.
A napsütéses időben a jól felszerelt és biztonságos udvaron játszanak a gyerekek a Zelemér utcai bölcsődében: sok apróság még a beszoktatási időszaknál tart, ezért a szülők is több órát töltenek velük a korszerű intézményben. A munkába visszaálló anyukák számára nagy segítség, hogy a Postakertben is van már bölcsőde.
Az új bölcsiben nyolc, tágas és világos csoportszobában gondoskodnak a legkisebbekről. A Zelemér utcai nevelési intézmény a 14. önkormányzati bölcsőde Debrecenben
– erről Papp László beszélt az átadási ünnepségen csütörtökön. A polgármester hozzátette: a sikeres gazdaságfejlesztési stratégia eredményeként 20 ezer új munkahely jött, illetve jön létre Debrecenben, és a városnak támogatnia kell a munkába álló anyukákat is.
- Éppen ezért indítottuk el azt a bölcsőde fejlesztési és felújítási programot az elmúlt években, amely eredményeként ma például itt állunk a Zelemér utcán egy, nyugodtan mondhatom, minden igényt kielégítő, abszolút a 21. századi követelményrendszernek megfelelő új bölcsődében - hangsúlyozta a polgármester.
A bölcsődefejlesztés 1,2 milliárd forint hazai és uniós forrásból készült el. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár az ünnepségen úgy fogalmazott: fontos cél, hogy a szülők meg tudják teremteni az egyensúlyt a munka és a család között.
Éppen ezért az országos bölcsődefejlesztési program eredményeként a 2010-es 32.500 férőhely mára több mint a duplájára, 67 ezerre nőtt.
- Csak az elmúlt évben ötezer új bölcsődei férőhelyet tudtunk létrehozni, ez egy óriási siker, és jelenleg is több ezer férőhely kialakítása zajlik. Egyébként Debrecenben csak ebből körülbelül 500 férőhelyről beszélünk - emelte ki Koncz Zsófia.
A Zelemér utcai bölcsődében már most 70 apróságról gondoskodnak, és folyamatosan növekszik az ide beíratott gyerekek száma.