Már birtokba vehették a gyerekek az új tócóvölgyi óvodát


Szerző: D2030 Közzétéve: 2022.11.16. 16:24 | Frissítve: 2022.11.16. 16:54

Ötvenöt gyermekkel indult el az idei nevelési év, de a jövőben százra emelkedhet a létszám. Az óvoda mellé bölcsődét is építenének.


Tavaly májusban tették le az új tócóvölgyi óvoda alapkövét. Akkor Papp László polgármester azt mondta, azért van szükség egy újabb intézményre, mert ebben a városrészben magas kihasználtsággal működnek az óvodák.

Már birtokba vehették a gyerekek az új tócóvölgyi óvodát

A Tócóskerti (Margit téri) Óvoda Napsugár Tagintézményének hivatalos átadóját szerdán tartották, ahol Papp László arról beszélt, hogy a 2014-20-as uniós fejlesztési ciklus tervezésekor jelentÅ‘s óvoda- és bölcsÅ‘deépítéseket, illetve -felújításokat határoztak el, ennek a programnak a részeként készülhetett el ez a tócóvölgyi intézmény is.

A polgármester hozzátette, ez egy teljesen újépítésű óvoda, a kor követelményeinek és az energiahatékonysági paramétereknek megfelelően tervezték és építették meg.

-  Az új óvodát a gyermekek már októberben birtokba vehették, szeretik a tágas, világos tereket. Nemcsak maga az épület készült el, hanem az óvoda parkja is megfelelÅ‘en elÅ‘ lett készítve a gyermekek fogadására

– mutatott rá.

Papp László kiemelte, Debrecenben 33 óvodai egység közel felét részlegesen vagy teljesen már felújították, továbbá folyamatban van a bölcsődék fejlesztése is. Két új bölcsőde építése zajlik jelenleg a városban, egynek pedig hamarosan a nyomai is láthatóak lesznek az új tócóvölgyi óvoda mellett. A polgármester elmondta, az idei nevelési év ötvenöt gyermekkel indult, de az óvoda száz gyermek befogadására lesz alkalmas.

- Nagy öröm számomra, hogy eljött ez a pillanat. Kívánom, hogy a gyerekek használják, jó egészséggel és kívánom, hogy minél hamarabb érjék el a százfÅ‘s maximális létszámot, hogy utána majd abban kelljen gondolkodnunk, hova építünk következÅ‘ óvodát – mondta a polgármester.

Pósán László az eseményen azt mondta, ez a város egyik legmodernebb óvodája, különlegessége pedig az, hogy a teteje is zöld.

- Nem azért, mert zöldre van festve, hanem szó szerint zöld. Ez mind beleillik abba a várospolitikába, amit úgy nevezhetünk, hogy Zöld Város Program. Debrecen sok figyelmet, erőt, energiát, forrást fordít arra, hogy minél nagyobb legyen a zöldfelület a városban, ez az óvoda is egy fontos állomása ennek a programnak

– hangsúlyozta az országgyűlési képviselÅ‘.



Fürjes Balázs arról beszélt, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban 4576 óvodai és iskolai beruházás indult el, illetve nagy részük már be is fejezÅ‘dött, 2010 és 2022 között pedig 16 ezerrel nÅ‘tt az óvodai férÅ‘helyek száma. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese hozzátette, Debrecent nézve jól látszik, hogy a városnak terve és hite is van a jövÅ‘t tekintve, hiszen „aki óvodát vagy bölcsÅ‘dét épít, az bízik a jövÅ‘ben”.

Fürjes Balázs kiemelte, ez az új, modern óvoda

minden gyermek elÅ‘tt nyitva áll: akadálymentes csoportszoba, mosdók, az udvaron pedig akadálymentesített játékok teszik lehetÅ‘vé azt, hogy „a mozgáskorlátozott gyermekek és ép társaik együtt fejlÅ‘dhessenek és együtt tanulhassanak, játszva”.

- Az elmúlt 12 évben Budapesten és Debrecenben is nagy dolgok mentek végbe, sok országépítÅ‘ munkát elvégezhettünk közösen. A legnagyobb országépítÅ‘ munka mégiscsak az, ahol óvodát és bölcsÅ‘dét építhetünk és támogathatjuk a magyar családokat, mert magyar családok és gyermekek nélkül nincs jövÅ‘je a nemzetnek – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Az óvoda európai uniós forrás felhasználásával valósult meg, az építési költsége meghaladta a 750 millió forintot. Az építési telek 7500 négyzetméter, az intézmény maga pedig 1100 négyzetméteres. Az Ã©pületben három hagyományos és egy akadálymentesített csoportszobát is kialakítottak. 17 normál és egy akadálymentesített parkolót is építettek. A Zöld Város Program részeként az óvoda környezete is megújult, 50 fát ültettek az udvaron, ahová akadálymentesített játszóelemeket is telepítettek.

A tócóvölgyi óvoda mellett létrehozna az önkormányzat egy bölcsÅ‘dét is, az Egressy Béni térre egy 96 férÅ‘helyes, négy egységes, nyolc csoportszobás bölcsit álmodtak meg, a görögkatolikus egyházzal együttműködve.