Két debreceni fejlesztést is támogat a kormány


Szerző: UFT.HU 2017.04.07. 11:30 | Frissítve: 2017.06.07. 14:15

Ezt Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője és Papp László polgármester jelentette be pénteken Debrecenben.


A Csokonai Nemzeti Színház teljes körű felújítását 6 milliárd 350 millió forinttal, a nemzetközi iskola létrehozását pedig 2,5 milliárddal támogatja a kormány - közölte Kósa Lajos.

Két debreceni fejlesztést is támogat a kormány

A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője elmondta: miután a közigazgatási államtitkári értekezlet minden résztevője egyetértett a két előterjesztéssel, azt a kormány már nem vitatja meg, hanem a miniszterelnök a jövő héten aláírja.

kosalajost

Kósa Lajos arról számolt be, hogy a kormány elfogadta Debrecen önkormányzatának javaslatait a fejlesztésekről. Azt is, hogy többségében a debreceni önkormányzat által tulajdonolt cég legyen a nemzetközi iskola üzemeltetője, csak azt kérték, hogy a cégben vehessen üzletrészt a Debreceni Egyetem is.

Papp László úgy nyilatkozott, mind a két beruházás kiemelt pontja az Új Főnix Tervnek és a Modern Városok Programnak. A városvezető kiemelte, a mostani döntés is jelzi, hogy a programok végrehajtása jó ütemben, az eredeti terveknek megfelelően halad. A nemzetközi iskola kapcsán elmondta, fontosnak tartja, hogy a kormány elfogadta a város által javasolt ütemezést, így még ebben az évben megkapja az önkormányzat a beruházás megvalósításához szükséges pénzt. Hozzátette, eddig 80 millió forinttal támogatta a kormány az előkészítési munkákat.

A tervpályázatot már kiírta az önkormányzat, a mostani döntéssel pedig lehetővé válik, hogy még idén megjelenjen az építésről szóló közbeszerzés is. Papp László úgy fogalmazott, a tervpályázatnak várhatóan nyáron lesz eredménye, év végére pedig meglesznek a kiviteli tervek, s a remények szerint 2019 szeptemberében már meg is nyitnák az iskolát, amit Pallagon építenek meg.

papplaszlotj

A városi közgyűlés korábbi döntésével létrehozta a DENOK Nonprofit Kft-t, amely a nemzetközi iskola elindításának szakmai munkáját koordinálja, és ez a kft fogja majd működtetni is az iskolát. A DENOK tulajdonosa a jövőben az önkormányzat, az egyetem és kis részben állam lesz.

Papp László kiemelte, a debreceni nemzetközi iskola egyedüliként az országban a magyar tanügyi jogszabályoknak megfelelő képzést nyújt majd, ami azt jelenti, hogy aki itt érettségizik, a magyar szabályoknak megfelelő érettségit tesz, ugyanakkor nemzetközi érettségi diplomát is kap. Az itt végzettek mind a hazai felsőoktatási intézményekben tovább tudnak tanulni, illetve a világ legnagyobb egyetemei is tudják majd fogadni az itt érettségizett diákokat.

A polgármester megismételte korábbi közlését, miszerint a nemzetközi iskola nyitva áll majd a magyar és a külföldi diákok számára is. Az iskola az óvodától az érettségiig oktatja majd a gyerekeket, diákokat, s ötszáz gyermek tanulhat majd a nemzetközi iskolában.

Papp László a Csokonai Színház felújításáról elmondta, a pécsi és a debreceni teátrum kivételével az elmúlt húsz évben valamennyi vidéki színházat felújították, időszerű volt tehát, hogy sor kerüljön a Csokonai Színház teljes, átfogó felújítására. A beruházásnak azért is van különös jelentősége, mert mint ismert, Debrecen pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre.

A színház teljes külső homlokzatát és tetőszerkezetét is megújítják a műemléki hatóság felügyelete mellett, emellett a teljes belső felújításra és modern technikai eszközök beszerzésére is jut majd a pénzből. A remények szerint idén elkezdődik a tervezés, a kivitelezési munkák pedig 2018-ban indulhatnak. Debrecen idén 252 millió forintot kap a fejlesztésre, jövőre 5,2 milliárd forintot, 2019-ben pedig 610 millió forintot költhetnek a befejező munkákra.

Papp László köszönetet mondott a kormánynak és Kósa Lajos frakcióvezetőnek, aki vitte ezeket az ügyeket. Mint mondta, a városvezetés és Debrecen országgyűlési képviselői között nagyon jó és hatékony az együttműködés.