Hamarosan a közönség előtt is kitárja kapuit Debrecen új színháza


Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2022.03.28. 09:19 | Frissítve: 2022.03.28. 14:01

A Csokonai Fórum az ország egyik legmodernebb színháza lesz. A világnapi bejárásra a legrégebbi bérleteseket is meghívták.


Bejárást tartottak vasárnap késő délután az épülő Csokonai Fórumban a színházi világnap alkalmából: a helyszínen kiderült, milyen készültségi szinten áll Debrecen új teátruma.

Hamarosan a közönség előtt is kitárja kapuit Debrecen új színháza

Az eseményen Kósa Lajos országgyűlési képviselő hangsúlyozta: az elmúlt száz évben nem épült színház vidéken, Debrecenben viszont most két színházat is építenek. Elmondta:

a Csokonai Fórumban található az ország második legnagyobb forgószínpada, a színpad pedig a nézőtér minden pontjáról jól látható. 

Gemza Péter aláhúzta: olyan modern színpadtechnikát építettek be, amely akár ezer előadás beállításait is képes eltárolni.

Papp László polgármester kitért arra is, hogy a szakemberekre bízták a színpadtechnika kialakítását. Mint elhangzott, a modern, impozáns terekben étterem és kávézó is helyet kapott, valamint gyönyörű teraszokat is kialakítottak, ahonnan remek kilátás nyílik a városra s annak legszebb épületeire. A színház tökéletesen alkalmas arra, hogy nagyszabású előadásoknak, operáknak adjon helyett, s emellett akár irodalmi esteket és más művészeti programokat is rendezhetnek a Csokonai Fórumban.

Az épülő színház tereiben sétálva Garai Nagy Tamás, a Csokonai Színház művésze Kóti Árpád emlékét megidézve rákérdezett arra, kialakítanak-e dohányzásra kijelölt helyet: s mint elhangzott, az építtetők valóban gondoltak a dohányosokra is.

Papp István színművész elmondta: első alkalommal járt az új játszóhelyen, lenyűgözték a grandiózus terek, és várja már azt, hogy birtokba vehessék az új színházat.

A bejárás után a közönség a stúdiószínházban foglalt helyet, ahol Papp László beszédében felidézte: nehéz idők járnak, hiszen háború dúl a szomszédban, menekültek százezrei vonulnak Nyugat-Európa irányába, előtte pedig világjárvány keserítette életünket. Ez az időszak nem volt ideális a színház számára, de ezt a periódust is az építkezésre használták fel.

A polgármester rámutatott: szerencsés az a város, amelyiknek megadatik, hogy ilyen nehéz időkben is tudjon a kultúrára komoly figyelmet fordítani és fejlesztéseket indítani, koncentrálni.

- Két nagy kulturális fejlesztés zajlik Debrecenben, a Csokonai Színház történelmi épületének felújítása, valamint egy teljesen új és modern színház, a Csokonai Fórum befejezése – emelte ki a polgármester. Papp László köszönetét fejezte ki a színház társulatának, amiért kibírták az elmúlt nehéz időszakot, hogy együtt, Debrecenben maradtak.

Két hónap múlva kitárja kapuit a színházkedvelők előtt a Csokonai Fórum, ami az ország egyik legmodernebb színháza lesz – mondta Papp László.

Ezt követően Kósa Lajos kapott szót, aki felidézte: 1865-ben már állt a Csokonai Színház épülete, ami a második magyarországi vidéki színház volt. 

- Aki színházat épít, az a jövőbe tekint. Kell iskola, színház és könyvtár, és akkor lehet jövőnk, minden helyzetben segít minket a kultúránk a túlélésben – emelte ki az országgyűlési képviselő. Hozzátette: Debrecen az első magyarországi vidéki város, ahol két színházat építenek egyszerre. Kósa Lajos biztos abban, hogy Debrecen be tudja lakni ezt a színházat, amit úgy terveztek, hogy minél több funkciót tudjon ellátni.

- A debreceni színjátszás az ország történetében már sokszor megmutatta oroszlánkörmeit, sok olyan előadás volt, amire mindnyájan büszkék vagyunk, s még sok ilyenre van szükség a jövőben – hallhattuk az országgyűlési képviselő.

Gemza Péter hangsúlyozta: Debrecenben színházépítés zajlik és színházat fognak megnyitni, erre pedig különösen büszke a színház világnapján. Az igazgató köszönetét fejezte ki, amiért színházszakmai oldalról megbíztak minden döntésében.

A beszédek után a közönség egy látványos, kifejezetten erre az alkalomra készített - tehát egyszeri! - előadást tekinthetett meg a színházi világnap alkalmából.

Ezt követően a kollégák a két díjazottat, a Jászai-díjjal kitüntetett Bakota Árpádot és a Kossuth-díjas Csikor Sándort köszöntötték. Majd egy megható, szép pillanat tanúja lehetett a Kóti Árpád nevét viselő stúdiószínház közönsége: Gemza Péter a Csokonai Színház örökös tagjainak sorába invitálta Csikos Sándort.