Az ütemtervnek megfelelően halad a Csokonai Színház felújítása


Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2021.02.08. 13:03 | Frissítve: 2021.02.08. 13:55

Debrecen – Hamarosan végeznek a bontási munkákkal és kezdődhet a korszerű belsőtér kialakítása. A vidéki Magyarország legnagyobb kulturális beruházása 2023 nyarára készül el.


Ősszel kezdődött a felújítás a Csokonai Színházban, azóta 5 ezer köbméter földet és törmeléket hordtak ki a 155 éves épületből. A bontási munkák várhatóan a hónap végére befejeződnek.

Az ütemtervnek megfelelően halad a Csokonai Színház felújítása

– Egy nagyon szoros terv szerint kell haladni ahhoz, hogy 2023 nyarára elkészüljön az új színház. Ehhez egy tökéletes ütemezés és tervezés szükséges, de úgy látjuk, hogy a kivitelező abszolút tartja ezeket az ütemeket – fogalmazott Puskás István kultúráért felelős alpolgármester.

A bejáráson Pósán László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: 34 hónap alatt, 6,3 milliárd forint állami támogatással nem csak az ország, de a határon is átnyúló régió legkorszerűbb játszóhelye jön majd létre.

– Ez összekapcsolódik azzal a kormányzati szándékkal és városi törekvéssel egyaránt, hogy Debrecen mind gazdasági, oktatási értelemben vitathatatlan régió központ, ez a kultúrában is megfelelően megjelenjen – mutatott rá Pósán László.

A színház korszerűsítése a belváros megújulásának egyik legfontosabb állomása, mondta Nagy Sándor, a körzet önkormányzati képviselője.

– Szintén megújult a közelmúltban a Liszt Ferenc utca, az Ady Park, a Csokonai Színház felújítása a választókerületünknek a nagy rekonstrukciós folyamatainak a beteljesedését fogja jelenteni – hangsúlyozta Nagy Sándor.

Nem csak a színház épületében, a társulatnál sem állt le az élet. A járvány miatt még nem fogadhatnak nézőket az ideiglenes játszóhelyeken, de nem hagyják közönségüket kultúra nélkül.

– Folyik a munka, a próbafolyamatok folyamatosan mennek, online előadásaink is vannak. A Finálé című produkciót Pass Andrea rendezi, annak a bemutatója ezen a héten lesz – emelte ki Gemza Péter, a teátrum igazgatója.

A Csokonai Színház felújítása a Modern Városok és a Debrecen 2030 programok részeként valósul meg. A játszóhely nemcsak modern színpad, hang- és világítástechnikát kap, de bővül a nézőtér befogadóképessége is.