Új útburkolatot a kap a Barna utca egyik szakasza – fotókkal, videóval


Szerző: UFT.HU Közzétéve: 2024.09.13. 13:17 | Frissítve: 2024.09.13. 14:07

Újabb útfelújítási munka kezdődött, ezúttal Debrecen belvárosában. Most a Barna utca kap 120 méter hosszúságban teljesen új útburkolatot. A fejlesztés – amely 63 millió forintból valósul meg – része a Debrecen 2030 programnak. A kivitelezés előre láthatóan öt hétig tart.


Az utca egyik végében a régi, kopott térkőburkolatot szedték fel, míg a másikban már az útalapot készítették elő a szakemberek.

Új útburkolatot a kap a Barna utca egyik szakasza – fotókkal, videóval

A korábbi burkolat elöregedett, így megérett a cserére. A utcában több irodaház is található, és a munka ugyan zajjal zár, de a környéken lakók és dolgozók nem bánják, mert a fejlesztés az ő érdeküket is szolgálja.

– Minden hétköznap itt dolgozom, szerencsére az épület elég új, hangszigetelt. Tehát nem sokat tapasztalunk belőle, inkább ezek a kisebb rezgések, amik zavaróak lehetnek – mondta az egyik járókelő, Bálint Ádám.

A kétirányú, öt és fél méter széles utcán a munkákat már júliusban megkezdték a szakemberek: akkor a vízelvezető rendszert alakították ki.

A fejlesztés során a teljes pályaszerkezetet rendbe teszik. Ehhez az alapot kibontják, a helyére pedig új aszfaltréteget terítenek majd. A kivitelező tereprendezést és szegélyezést is végez.

– A Szív utcától az Antal József irányába egy részen még aszfaltburkolatnak sem nevezhető rész volt. Azóta pedig sok építési munka zajlott ezen a területen, sok új fejlesztés történt – fogalmazott Orosz Aurélia Ibolya.



Az önkormányzati képviselő hozzátette, a lakossági igényeknek megfelelően úgy gondolták, hogy ezt az útszakaszt is fel szeretnék újítani.

A munka az időjárástól függően körülbelül öt hétig tart és várhatóan október második felében lesz kész.