Több útburkolatot is felújítanak a Lencztelepen


Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2020.11.13. 14:34 | Frissítve: 2020.11.13. 16:08

Debrecen – A Széna téren újraaszfaltozták az utat egy szakaszon, a Kaskötő utcán pedig az aknafedlapokat hozzák majd szintbe az útburkolattal. Az önkormányzat városszerte 260 millió forintot fordít idén nagy felületű útburkolat-felújításokra.


Dübörögtek a munkagépek pénteken a Széna téren, kicserélték a buszmegálló előtti régi, elhasználódott útburkolatot. A nagy felületű aszfaltozásnak köszönhetően most már itt is biztonságos az úttest. Ez a lencztelepi buszközlekedési útvonal felújításának utolsó fázisa.

Több útburkolatot is felújítanak a Lencztelepen

– A Széna téri útszakasz félpályás felújítását végezzük azon a területen, ahol a busz jár, mert nagyon tönkrement. Ez egy hosszabb folyamatnak a lezárása, amelynek keretében az elmúlt években teljes egészében megújult a Cseresznye utca – fogalmazott Komolay Szabolcs önkormányzati képviselÅ‘.

Ebben a városrészben összesen 7,2 millió forintot fordít az önkormányzat útkorszerűsítésre a következő időszakban. A Széna téren most aszfaltoztak, de a szomszédos utcában is hamarosan indul a munka.

– Még egy beruházás lesz a Lencztelepen: a KaskötÅ‘ utcán négy az aknafedÅ‘t fognak szintbe helyezni, ugyanis ez már régóta problémát jelent a közlekedésben és bosszantja a lakókat – hangsúlyozta Komolay Szabolcs.

Az önkormányzat saját forrásból 260 millió forintot fordít idén útburkolat-felújításokra. A nagy felületű aszfaltozási munkákat a Debrecen 2030 fejlesztési program részeként végzik.