Kilenc nagy forgalmú, jelzőlámpa nélküli zebrát tesznek biztonságosabbá a tanévkezdésig Debrecenben


Szerző: D2030 Közzétéve: 2020.08.28. 13:45 | Frissítve: 2020.08.28. 14:41

Balázs Ákos alpolgármester ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az időszakban még inkább figyelni kell egymásra a közlekedés során, és különösen igaz ez a gyalogosokra.


A Szabó Kálmán utcai gyalogátkelőhelynél dolgoztak péntek délelőtt a munkások: a hagyományos fehér csíkozást megerősítették, és figyelemfelhívó piros felfestéssel látták el. Így jobban láthatóvá válik a zebra, amit a várakozások szerint óvatosabban közelítenek majd meg az autósok.

Kilenc nagy forgalmú, jelzőlámpa nélküli zebrát tesznek biztonságosabbá a tanévkezdésig Debrecenben

Debrecenben kilenc nagy forgalmú, jelzőlámpa nélküli zebrát tesznek biztonságosabbá. A munkával a tervek szerint napokon belül mindenütt végeznek.

A kilenc helyszín a következő:

  • Víztorony utca – a Dobozi kispiacnál
  • Széchenyi utca – a Zelemér utca kereszteződése
  • Csapó utca – a Pacsirta utca kereszteződése
  • Pósa utca – a Torockó utcánál
  • Bartók Béla út – a Szotyori utca kereszteződése
  • Szabó Kálmán utca – a Petőfi Sándor Általános Iskolánál
  • Dóczy József utca – a Martonfalvi utca kereszteződése
  • Egyetem sugárút – a Poroszlay utca kereszteződése
  • Gönczy Pál utca – a Gönczy Pál Általános Iskola előtt

Iskolák környéki átkelőket ugyanúgy korszerűsítenek, de például a Dobozi kispiacnál levő zebra is új festést kap. Balázs Ákos alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy iskolakezdéskor megnövekszik a forgalom a városban, és gyakrabban alakul ki balesetveszélyes helyzet, ami feszültséget okozhat.

- Arra kérünk minden közlekedőt – akár gyalogos, akár kerékpáros, akár autós –, hogy ebben az időszakban, különösen feszült mindenki a vírushelyzet miatt, fokozottan figyeljünk oda a másikra, legyünk toleránsabbak, engedékenyebbek, és próbáljuk a közlekedés biztonságát így fenntartani

– emelte ki az alpolgármester.

Balázs Ákos azt is bejelentette, hogy – az elmúlt évekhez hasonlóan – a rendőrök és a polgárőrök megerősített létszámmal teljesítenek szolgálatot szeptemberben az iskolák környékén.