Megjelent a közbeszerzés a Nyugati kiskörút befejező szakaszának tervezésére


Szerző: uft.hu | info@uft.hu Közzétéve: 2018.04.18. 12:02 | Frissítve: 2018.04.18. 12:08

Debrecen – Megépítik a kiskörút Hatvan és Mester utca közti szakaszát. A bicikliseknek is kedvez az önkormányzat.


A múlt század 30-as éveiben Borsos József építész gondolt először arra, hogy a Piac utcát tehermentesíteni kellene egy elkerülő szakasszal. Álma hamarosan valóra válhat, hiszen az Új Főnix Terv részeként befejezik a nyugati kiskörutat. Az önkormányzat most írta ki  a közbeszerzést „a Nyugati kiskörút III. ütem építéséhez és kerékpárforgalmi létesítmények kialakításához kapcsolódó tevékenységek tervezésére”. A cégek május 31-ig jelentkezhetnek a felhívásra.

Megjelent a közbeszerzés a Nyugati kiskörút befejező szakaszának tervezésére

A debreceni közgyűlés novemberben arról döntött, hogy Debrecen önkormányzata pályázzon a befejező szakasz megépítésére. Papp László polgármester előterjesztésében azt is javasolta, ne csak befejezzék a kiskörutat, hanem

végezzenek el olyan fejlesztéseket, melyek révén a kerékpárosok is könnyebben közlekedhetnek majd a kiskörúton és a környező utcákban.

Papp László polgármester azt mondta, a harmadik ütemmel válik teljessé a beruházás és a Bethlen utcával párhuzamos szakasz biztosítja majd az összeköttetést a Mester utca és a Hatvan utca közötti területen.

A tervek között szerepel a Bartók Béla  út és a Honvédtemető utca csomópontjától véget érő kerékpárút bekötése a Tanító utcába, illetve a Kar utcán keresztül a Dózsa György úti meglevő létesítménybe. Kerékpársávokat jelölnének ki a  Csap utca, Vendég utca,  Borz utca, Tanító utca, Jókai utca, Csokonai utca, Bajcsy Zsilinszky utca, Simonffy utca; a Tisza István utcán a  buszsávokon a Török Bálint utcáig, Török Bálint utca, Vásáry István utca, Kürtös, Zelemér és Postakert utcák vonalain.

A teljes beruházás 1 milliárd 409 millió forintba kerül.

Decemberben dőlt el, hogy a város a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Fenntartható városi közlekedésfejlesztés című pályázatán 1 milliárd 300 millió forintot nyert. A korábbi közgyűlési döntés szerint a 109 millió forint önrészt betervezik a 2018-as költségvetésbe.

A közgyűlésen elhangzott, tekintettel arra, hogy a nyomvonalon lévő ingatlanok (tizennyolc ingatlanról van szó, ebből a pályázatból nem lehet a megszerzésüket finanszírozni) megszerzése jelenleg is folyamatban van, 2018-ban csak további előkészítő tevékenységet (megvalósíthatósági terv, engedélyezési terv készítése) tudnak végezni.

A döntés szerint a fejlesztéssel legkésőbb 2020 októberére kell végezni.