Két ütemben újítják fel az egyik legfontosabb csapókerti utcát
Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2023.11.06. 09:58 | Frissítve: 2023.11.06. 13:05
Az első ütemben 550 méteren dolgoznak majd, s az útszerkezet mellett a járdát is megújítják. Ezen túl szilárd burkolatot kaphat hamarosan egy másik csapókerti utca.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az év második felében további nagyfelületű útfelújításokat végeznek Debrecenben.

A III. ütembe tartozik a Katalin utca, az itt végzett munkáról tartott tájékoztatót hétfőn a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának vezetője. Papp Viktor kiemelte, fontos megemlíteni, hogy a nagy forgalmú csomópontokon és utakon túl, a kertségekben lévő, szintén nagy forgalmat lebonyolító utakat is felújítják, hiszen lényeges, hogy ezekben a városrészekben, köztük a Csapókertben élők is komfortosan és biztonságosan tudjanak közlekedni.
– Szerkezetfelújítást és burkolatjavítást végeznek a Katalin utcában is. Ez az utca a városrész egyik legforgalmasabb útja, hiszen a Sámsoni utat és a Sólyom utcát köti össze – fogalmazott a frakcióvezető.
A Katalin utcát két ütemben újítják meg, az elsőben 550 méteren, a Piroska utcától a Sólyom utcáig vezető szakaszon, ezen dolgoznak most. A beruházás bruttó 68 millió forintba kerül, amit saját forrásból fedez az önkormányzat.
A munka során felmarják az aszfaltot, lebontják a szegélyeket, s ahol eddig nem voltak szegélyek, oda is építenek majd. A járdát, s ahol az út műszaki állapota indokolja, az útszerkezetet is megújítják, s új aszfaltréteget is kap az utca.
– A kivitelezővel való egyeztetés után elmondhatom, hogy megközelítőleg hét hetet fog igénybe venni az útfelújítás. Szeretném megkérni a városrészben élőket, hogy ne megszokás alapján közlekedjenek, ugyanis ideiglenes forgalomkorlátozásokra lehet majd számítani, emellett kérem a lakók türelmét is – hangsúlyozta Papp Viktor.
Felidézte, a Csapókertben az elmúlt években számos közlekedésfejlesztést hajtottak végre, 2019-ben a Piroska utcát teljes hosszában, valamint nemrég a Honti utcát is megújították. Rámutatott, ezekkel, s a jelenlegi munkákkal nem szeretnék befejezni az itteni fejlesztést, további leromlott állapotú utak felújítását is szorgalmazzák a jövőben.
Emellett hangsúlyt fektettek a gyalogosközlekedés biztonságára is, 2020 óta 31 helyszínen, bruttó 13 millió forint értékben építettek és javítottak járdákat a Geréby-telepen és a Veres Péter-kertben.
Papp Viktor azt is bejelentette, lezárult a Dolmány utca aszfaltburkolásának tervezésére kiírt közbeszerzés, a tervezővel megkötötték a szerződést, a napokban elindul a tervezési folyamat, így hamarosan ez az utca szilárd burkolatot kaphat.