Így közlekedhetünk majd a Debreceni Főpályaudvar környékén


Szerző: UFT.HU 2017.11.09. 15:21 | Frissítve: 2017.11.21. 16:58

Debrecen - Nagyon sok minden megváltozik, egészen másképpen fog kinézni Petőfi tér környéke, ha elkészül a Főpályaudvar.


Jelentős változás lesz a 4-es számú főút Petőfi téri szakaszának térszín alatti átvezetése, mely a Vörösmarty utcától a Vígkedvű Mihály utca jelenlegi csatlakozásánál tervezett dupla körforgalomig tart majd 8 méter mélyen és körülbelül 400 méter hosszan. A dupla, rotációs elven működő két körforgalom a Homokkerti felüljáró két oldalán helyezkedik majd el.

Így közlekedhetünk majd a Debreceni Főpályaudvar környékén

A lesüllyesztett szakaszon 2x2 sávon közlekedhetnek a személy- és tehergép járművek, míg lesz egy jobbra kanyarodó sáv az autóbuszoknak a főpályaudvar alatt ki - alakított új helyi és helyközi autóbusz pályaudvarhoz. A nyugati körforgalomból érhető majd el a főpályaudvari parkolóház, valamint szintén ehhez a körforgalomhoz csatlakozik a buszpályaudvar keleti kijárata, míg a pályaudvar másik kijárata a 4-es főút lesüllyesztett szakaszába csatlakozik majd.

Kattintson a képre a nagyításért!
A közlekedéstervezők feladatul kapták, hogy olyan csomópontot alakítsanak ki, amely alkalmas minden közlekedési irány kiszolgálására.

A dupla körforgalommal ellátott külön szintű csomópont egyik legnagyobb előnye, hogy általa minden forgalmi irány elérhető lesz, így a jelenleg nem biztosított Sumen utca-Wesselényi utca irány is.

További előnye a körforgalmi kialakításnak, hogy attól függően, hol lépett be az autós, sávváltás nélkül abba az irányban fogja kivezetni a körforgalom, amerre tovább szeretne közlekedni.

Új forgalmi rend lesz

A nyugati oldali körforgalomból az autósok kihajthatnak tehát a Wesselényi és a Sumen utca felé, valamint feljuthatnak a Homokkerti felüljáróra is. Akik a Wesselényi utca felé folytatják útjukat, egy újabb körforgalommal találkoznak a keleti oldalon, ahonnan mehetnek egyenesen tovább, vissza is fordulhatnak, vagy akár - a Sumen utcán keresztül - a belváros felé is kanyarodhatnak. A Homokkerti felüljáróról szintén le lehet hajtani a Wesselényi utcára, mindkét irányba - tehát Nyíregyháza és az Erzsébet utca felé egyaránt. Az új forgalmi rend az első időszakban bizonyára okoz fejtörést az autósoknak, de megéri megszokni.

Számítások szerint ugyanis csak a 4-es főút átlagos napi forgalma a jelenlegi 22 ezerről 2020-ra 27 és fél ezerre, 2035-re pedig 37 ezerre nő.

Ha ehhez hozzászámoljuk még a 47-es főút forgalmát is, akkor kiderül, hogy 2020-ra 25 százalékkal, 2035-re pedig 70 százalékkal nő ennek a városrésznek a közlekedési terhelése. Ezt a jelenlegi forgalmi rendben már nem lehet kezelni. Az átépítés után nemcsak a kapacitása nő meg a csomópontnak, de a Petőfi téren és a főpályaudvar előtt egy élhető, parkokkal, szökőkúttal tarkított zöld terület is kialakul.

Csak a villamos közlekedhet

Ha elindulunk a főtér felől az új főpályaudvar irányába, azt tapasztaljuk majd, hogy lassan az egész Piac utca forgalomkorlátozott sétálóövezetté alakul át. A változás a Piac utca-Vásáry István utca kereszteződésénél kezdődik. Onnan két irányba lehet majd autóval közlekedni: vagy balra a Holló János utca, vagy jobbra a Vásáry István utca felé, amelynek a forgalmi iránya megfordul (csak a Piac utca felől lehet majd behajtani). Egyenesen megszűnik az út; csak a villamos közlekedhet a Barna utcáig. A Barna utcából hajthatnak ki újra a Petőfi térre az autósok, hogy egy szervizúton eljussanak a főpályaudvarig.  Ezzel a változtatással gyakorlatilag parkká alakul át az egész Petőfi tér, játszó - térrel, padokkal és szökőkutakkal.

Sétálóövezet és park

A park kialakítása lehetőséget biztosíthat arra, például, hogy táblákkal jelöljék meg korabeli műemlékek (ispotály, zsinagóga) helyét. A cél olyan kulturált, látványos park kialakítása, ahol kellemes körülmények között tudnak pihenni a városlakók és a városba érkezők.

A park túloldalán, a Petőfi téri társasházak és az ott található üzletek előtti útszakasz egyirányúvá válik, melyek mentén - azért, hogy minél több teret adjanak a zöldnek - egyoldali párhuzamos parkolókat alakítanak ki.

Az itt lakók majd az Iparkamara utcán át (a Varga és a Tímár utcán keresztül) tudnak kijutni gépkocsival a Sumen utca irányába. (A másik oldalról pedig a Varga utca végétől tudnak bejönni.) Ez egy csökkentett forgalmú, elsősorban a gyalogosok és a kerékpárosok számára kialakított terület lesz, melynél ugyanakkor az ingatlanok megközelítését, és az üzletek feltöltésének lehetőségét is biztosítják.

Gyalogosok és biciklisek

A Petőfi térnél figyelembe vették a tervezők azt is, hogy a gyalogosok általában toronyiránt közlekednek. Aki például kijön a Barna utcáról, és az Iparkamara felé szeretne eljutni, az nem fog elmenni a Holló János utca sarkáig, hogy majd onnan kanyarodjon vissza, hanem egyenesen, a legrövidebb úton megy át. Ezért eleve figyeltek arra a szakemberek, hogy a várható forgalmi igényeknek megfelelően alakítsák ki a tér struktúráját - a környezethez illő, tartós burkolatokkal, stabil, időtálló és az időjárásnak ellenálló kortenacél elemek beépítésével. A tervezők figyeltek a biciklisekre is.

A Sumen utcai kerékpárutat továbbépítik a főpályaudvar parkolóházáig. Innentől a Petőfi tér és az állomás előtti terület egyaránt kerékpáros zóna lesz, a parkolóházban pedig kerékpártárolókat alakítanak ki.

A 47-es út felől a lehajtóágon megy majd le a kerékpárút, ott kiválik és visszafordul a híd alá, s úgy éri el szintén a parkolóház területét.

Korlátozások

Debrecen belvárosának emblematikus épülete lesz a főpályaudvar. A beruházó állami cég, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tervei szerint - a kivitelezői pályázat elhúzódása miatt - az építkezés érdemben 2018 tavaszán indulhat el.

A kivitelezés során - az Erzsébet utcai aluljáró kialakítása miatt - előreláthatólag másfél évre le kell zárni a 4-es főút érintett szakaszát.

Debrecen önkormányzata már előre felkészült a korlátozás okozta nehézségekre, hiszen az Erzsébet utcán naponta 22 ezer jármű halad át.

Az átmenő teherforgalom számára a legjobb lehetőség, ha be sem jönnek a városba: az Erzsébet utca lezárásának idejére elkészül az M35-ös autópálya újabb, déli szakasza, valamint a 481-es reptéri bekötőút, így azok, akik a 4-es főútról a 47-es felé tartanak (vagy fordítva), ezt használhatják majd. A személyi forgalom számára a sztráda mellett használ - ható a Gázvezeték utca is, amelyet korszerűsítenek, buszöblöket és jelzőlámpával biztosított gyalogátkelőket építenek.

A helyközi és a helyi buszjáratokat is érinti a korlátozás, sőt ideiglenesen a DKV Petőfi téri végállomását is megszüntetik. Egyes járatok a Segner téri irányítóhelyre kerülnek át, valamint külső végállomásokat létesítenek a Széna téren, illetve az Intertanker Zrt. telephelyén. Bizonyos, kisebb utasforgalmat bonyolító járatok esetében a Petőfi téren alakítanak ki visszafordulási lehetőséget. A villamos esetében a Vásáry utcai meg - álló szolgál majd ideiglenes végállomásként. Ameddig nem lesz elérhető a Petőfi tér és a Salétrom utca, addig külső helyszíneken (Nagyerdő, Doberdó utca) tárolják a kocsikat.

A cikk először az Új Főnix Terv újság legfrissebb számában jelent meg, elkészítésében Mocsári Attila közlekedéstervező mérnök, Bodnár Balázs, az önkormányzat városépítési főosztályának programkoordinátora, valamint a DKV részéről Máté Norbert forgalmi előadó volt segítségünkre.

Grafika: Médiacentrum Debrecen / Kovács Kálmán