A Kánya utcán folytatódik a debreceni útépítési program


Szerző: D2030 Közzétéve: 2021.04.19. 09:57 | Frissítve: 2021.04.19. 13:23

Debrecen - Folyik a munka a Szabadságtelepen: aszfaltburkolatot kap a Kánya utca és az Új utca. A beruházás összköltsége 28 millió forint.


Amint arról beszámoltunk, a Csapókertben lévÅ‘ Keresszegi utcán kezdÅ‘dött meg idén az aszfaltozási program, az út 188 méter hosszan kap aszfaltburkolatot. Abban a közbeszerzésben, melyben a Keresszegi utca aszfaltozására megtalálták a kivitelezÅ‘t, még négy utca – a Kánya, a Paprika, a SzÅ‘lÅ‘hegy Ã©s a Török utca – egy-egy szakaszának szilárd burkolattal történÅ‘ ellátására is meglett az útépítÅ‘ cég.

A Kánya utcán folytatódik a debreceni útépítési program

Ezek közül most a Kánya utcán kezdődtek el az építési munkák. Papp László polgármester a bejelentő tájékoztatón elmondta, a város a 2021-es költségvetésben meghirdetett nagy és átfogó közlekedésfejlesztési programjával megfelelő ütemben halad. Hozzátette, jelenleg a Kánya és az Új utcák aszfaltozása kezdődött el a közműkiváltásokkal és az útépítés előkészítésével.

- Ebben az évben 25 utca vonatkozásában hirdettük meg a lakossági kezdeményezésre megvalósuló utak építését. Ezek nagyon jelentÅ‘s része a keleti városrészre esik, ahol a következÅ‘ hónapokban számos helyen indulhatnak el a munkák – mutatott rá a polgármester.

A Kánya és az Új utcák esetében 188, illetve 40 méter hosszú, 3 méter széles szakasz épül, 75 centiméteres padkával, a Kánya utcát pedig egyirányúsítani fogják. Az útburkolat mellett a csapadékvíz-elvezetést is kiépítik.

Hozzátette, a lakossági kezdeményezésre megvalósuló útfejlesztések mellett a Vágóhíd utcától a Panoráma útig egy nagy és átfogó kerékpárútfejlesztés is megvalósul, ami a hivatásforgalmi mellett turisztikai célokat is betölt majd. Továbbá zajlik a bővítési munka a Vágóhíd utcai csomópontnál is.

- Reményeink szerint a nyár végére ennek a megújult útnak a környéken élÅ‘k örülhetnek majd. Azt tervezzük, hogy legkésÅ‘bb Å‘szig befejezÅ‘dnek a munkák – mondta a polgármester, hozzátéve: a beruházás összköltsége 28 millió forint.



Pósán László országgyűlési képviselÅ‘ szerint nem egyszerű a kertségi részek fejlesztése, mivel a beépítettség és az utcaszélesség „nem feltétlenül a mai kor kívánalmainak megfelelÅ‘en alakult ki”.

- Ha aszfaltos utat építünk, a mai szabványok miatt muszáj egyirányúsítani is: ez egyik oldalon jó, mert növeli az ember komfortélményét, ha kényelmesen tud közlekedni, másrészt a megszokott közlekedési útvonalakat újra kell rajzolni. Bízom benne hogy a lakosság ezt meg tudja majd érteni és jó szívvel fogadja – emelte ki az országgyűlési képviselÅ‘.

Hozzátette: Debrecen a kertségi programot töretlenül, évek óta kiszámíthatóan folytatja, és bízik abban, hogy a fejlődés nem áll meg.

Kovács István, a városrész önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy a körzetben a Kánya utca az első, amelyik idén megépül, de a Vasutas és a Kisbánya utcákat is ellátják útburkolattal ebben az évben. Hozzátette, a Vágóhíd utca jobbra kanyarodó sávját is építik, hamarosan pedig elkezdődik a kerékpárút építése is a Diószegi úton.

- Látszik, hogy a kertségi fejlesztési program keretében folyamatosan fejlÅ‘dik, újul a város, és az itt élÅ‘k egyre könnyebben és jobban közlekedhetnek – mondta Kovács István.