Minden idők legnagyobb magyarországi beruházása érkezik Debrecenbe, 9 ezer új munkahely


Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2022.08.12. 13:08 | Frissítve: 2022.08.12. 16:02

7,3 milliárd eurós beruházással Debrecenben épít gyárat a globális akkumulátorpiac legnagyobb szereplője, a kínai CATL.


A kínai cég közleménye szerint 100 gigawattóra kapacitású gyár a második európai üzemük lesz a németországi után. A CATL azt is közölte, hogy az akkumulátorgyára a debreceni Déli Gazdasági Övezetben, 221 hektáron épül fel, ahol folynak régészeti feltárások.

Minden idők legnagyobb magyarországi beruházása érkezik Debrecenbe, 9 ezer új munkahely

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium  parlamenti államtitkára úgy nyilatkozott,

a CATL 9 ezer új munkahelyet teremt Magyarországon.

Az államtitkár elmondta, hogy pénteken egy több mint két éves tárgyalássorozat zárult le. Hozzátette, hogy a kínai cég részvényesi tanácsának jóváhagyását követően hozzák nyilvánosságra a beruházás további részleteit. A részvényesi közgyűlés jóváhagyásától függően az első gyártóüzem építése még az idén megkezdődhet.

Hatalmas volumenű beruházásról van szó, részben ez indokolja azokat a több tízmilliárd forintos elektromos hálózati fejlesztéseket, melyeket nemrégiben jelentettek be.

Korábban 3 milliárd euró értékű volt a Magyarországon egyben megvalósuló legnagyobb zöldmezős beruházás értéke, a CATL gyára több mint a duplája lesz ennek, közel 3000 milliárd forint..

„Nincs kétségünk afelől, hogy debreceni üzemünk lehetővé teszi számunkra, hogy tovább növeljük versenyelőnyünket, jobban ki tudjuk szolgálni európai ügyfeleinket, és felgyorsítsuk az európai e-mobilitásra való átállást” - nyilatkozta Robin Zeng, a CATL alapító elnöke. „A magyarországi zöldmezős beruházás óriási ugrás lesz a CATL globális terjeszkedésében, és egyben fontos lépés azon célunk eléréséhez, hogy kiemelkedően hozzájáruljunk az emberiség zöldenergia-törekvéséhez” - tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter  úgy fogalmazott, „mind a globális, mind az európai gazdaságnak óriási kihívásokkal kellett szembenéznie az elmúlt időszakban. Magyarország egyértelmű célja, hogy a recesszió ellenére fejlődjön. Ezen cél elérésének legjobb eszköze, hogy a legmodernebb technológiai befektetéseket bevonzzuk az autóipar legforradalmibb ágába, az elektromobilitásba. Büszkék vagyunk rá, hogy a CATL Magyarország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása mellett döntött. Nemrég a világ egyik vezető akkumulátorgyártó telephelye lettünk, és ezzel a hatalmas beruházással tovább erősítjük pozíciónkat.”

Fotó: www.catl.com

A debreceni beruházást a közlemény szerint jól fogadták a CATL európai ügyfelei. 

Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Group AG igazgatótanácsának fejlesztésért és beszerzésért felelős műszaki igazgatója elmondta, „az, új csúcstechnológiás magyarországi CATL-üzem egy újabb mérföldkő az elektromos járműgyártás bővítésében. A CATL-lel egy technológiai vezető partnerünk van, aki az új üzem kezdeti kapacitásának első és legnagyobb vásárlójaként csúcsminőségű CO2-semleges akkumulátorcellákat biztosít a következő generációs európai elektromos járműveinkhez.”

A gyár európai autógyártóknak szállít majd akkumulátorcellákat és modulokat. A vállalat közleményében hangsúlyozta: Magyarország - és különösen Debrecen - stabil üzleti környezettel, fejlett infrastruktúrával és logisztikai kapcsolatokkal, hosszú múltra visszatekintő autóiparral és számottevő versenyképes munkaerővel büszkélkedhet, így tökéletes választás a CATL második európai akkumulátorgyára számára. Azt is kiemelik, hogy a magyarországi üzem közel lesz vevői - például a Mercedes-Benz, a BMW, a Stellantis és a Volkswagen - néhány autógyárához.