Debrecen befektetési stratégiája működik, ezt bizonyítja a BMW érkezése is


Szerző: ÚFT Közzétéve: 2018.08.20. 07:15 | Frissítve: 2018.08.20. 07:19

Debrecen - A beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót; a gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő, és már az elején ezer munkahely jön létre.


Gyárat épít Debrecenben a BMW. A hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be. A beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót; a gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő, és már az elején ezer munkahely jön létre. Papp László szerint ez a városgazdaság történetének egyik legjelentősebb bejelentése volt, amely teljesen átírja Debrecen jövőjét. A polgármesterrel beszélgettünk a részletekről.

Debrecen befektetési stratégiája működik, ezt bizonyítja a BMW érkezése is

ÚFT: Gyárat épít Debrecenben a BMW. A bejelentés önmagában szenzáció, de vajon mit jelenthet mindez Debrecen jövője szempontjából?

Papp László: Teljesen átírja a város jövőjét. Aki figyeli az Európai Unió különböző régióinak fejlődési folyamatait, az tudja, hogy az Észak-alföldi Régió az Európai Unió 263 régiójából jelenleg a 231. helyen van. Ha valahol elképesztően komoly hatása lehet egy ilyen autógyár letelepedésének, az pont az Észak-alföldi Régió. Csak meg kell nézni Nyugat-Magyarországot, Győrt vagy Kecskemétet, hogy milyen hatást gyakorolt a városra az autógyárak letelepedése.  Debrecenre ugyanez vár. Munkalehetőségekben, technológiai tudásban, a kis- és középvállalatokra gyakorolt hatásában óriási jelentőséggel bír ez a bejelentés, és teljesen megváltoztatja a régió versenyképességét. 2014-ben, amikor polgármesternek választottak, az egyik fontos választási ígéretem az volt, hogy ebben az öt évben a súlypontokat a gazdaságfejlesztésre fogjuk helyezni, és szeretnénk, ha legalább 200 milliárd forintnyi működőtőke áramlana a debreceni gazdaságba. Ehhez képest négy év elteltével,

a BMW bejelentése után meghaladja az 500 milliárd forintot a működőtőke beáramlása a városba.

Szerintem ezt Európában egyetlen más város sem tudta megvalósítani. Debrecen ebben a tekintetben az első helyen van.

ÚFT: 14 hónapos tárgyalássorozat előzte meg a BMW-gyár bejelentését. Mi kellett ahhoz, hogy meggyőzzék a bajor autógyár vezetőit?

Papp László: Nem hónapok, hanem hosszú évek áldozatos munkájának és a tudatos előkészítésnek köszönhető, hogy ide tudtunk csábítani egy ekkora befektetőt. 2015-ben hoztuk létre a város- és gazdaságfejlesztési szervezetet, az EDC-t és átértelmeztük a gazdaságfejlesztési folyamatokat, így, közösen. Összeállítottunk egy stratégiát, egy befektetésösztönző programot, és bár a BMW-gyár építése igazából az elmúlt évek sikereinek a megkoronázása, ne feledkezzünk meg az előző esztendők eredményeiről sem. A dolgok nemcsak úgy történnek velünk, hanem egy nagyon jól kitalált stratégia mentén építettük fel azt, hogy Debrecen mára elképesztően komoly üzleti bizalommal rendelkezik. 2015-ben indítottuk el ezeket a folyamatokat; akkor jöttek az első sikerek. A Flowserve Debrecenbe települése, a Richter, a National Instruments és az FAG döntése a gyárbővítésről, az Alföldi Tej nyomán a debreceni tejipar megmentése, a Thyssenkrupp, a Krones, a Continental érkezése – és ennek a folyamatnak a csúcsán a BMW. Az eredmények azt igazolják, hogy az a befektetési stratégia, amit összeállítottunk, valóban működőképes.

ÚFT: Mitől vonzó Debrecen?

Papp László: Nagyon fontos az Új Főnix Tervnek a gazdaságfejlesztésre, az oktatásra és a közlekedésfejlesztésre vonatkozó fejezete. Minden befektetőnkkel megismertetjük a program releváns részeit. Ilyen például az iparterületek kialakítása és bővítése, a repülőtér fejlesztése, vagy a nemzetközi iskola építése.

Amikor döntöttünk a nemzetközi iskola építéséről, akkor még nem tudhattuk, hogy majd ilyen nagy szereplő érkezhet Debrecenbe, mint a BMW, de azt tudtuk, hogy ahhoz, hogy ekkora beruházó érkezzen, fontos feltétel, hogy az esetlegesen idetelepülő külföldi családok gyermekeinek megfelelő oktatási lehetőségeket biztosítsunk.

Ezek a kis építőkockák mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy Debrecen eredményes tudott lenni.

ÚFT: Mekkora szerepe volt a kormánynak abban, hogy a BMW Debrecent választotta?

Papp László: Az elsődleges cél az volt, hogy a BMW Magyarországot válassza. A magyar kormány sikeres gazdaságpolitikája és adópolitikája rendkívül fontos szerepet játszott abban, hogy a német autógyártó végül hazánk mellett döntött. Az elmúlt éveket a magyar gazdaság megerősítése szempontjából abszolút sikertörténetnek minősíthetjük. A kormány kiemelten kezeli Debrecent, ezt mutatják az eddigi eredmények is, valóban minden támogatást megkaptunk, de azért azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy komoly verseny volt, ahol végső soron a befektető választotta ki azt a várost, ahol fejleszteni fog. Mi minden versenyt kőkeményen megharcoltunk az elmúlt években. Volt olyan, amit elvesztettünk, és nagyon sokat megnyertünk, de amit elvesztettünk, abból is tanultunk, és az ott szerzett tapasztalatokat beépítettük a következő tárgyalásokba. Ezek is hozzájárultak a későbbi eredményességünkhöz. Debrecen ezzel az eredménnyel igazán komoly térségi fejlesztési erőt képvisel majd, és máris elkezdhetünk gondolkozni azon, hogy a régióközponti szerep mit is jelent: elsősorban Debrecen, de a régió fejlődéséért is egyfajta felelősséget kell vállalnunk. Annak a városnak ugyanis, ahová három év alatt több mint 500 milliárd forint működőtőke érkezett, felelőssége van a régió vonatkozásában is.

ÚFT: Mit érezhet ebből a gazdasági fejlődésből egy átlag debreceni lakos?

Papp László: Debrecen Magyarország és a régió, egy nemzetközi régió új üzleti központjává válhat, amely nyilván

elsősorban az itt élők magas életminőségét kívánja biztosítani, megfelelő jövedelmet tud nyújtani, egy igazán vonzó, komoly perspektívát kínáló város.

Az elmúlt három és történései mind azt a célt szolgálták alapvetően, hogy Debrecen az itt élők, vagy azok számára, akik a munkalehetőségek okán ide költöznek a következő években, minőségi életet kínáljon. Ezen dolgozunk most már nem is évek, hanem évtizedek óta, hiszen októberben lesz 20 éve, hogy felhatalmazást kaptunk a város irányítására. 1998 óta töretlen a fejlődés Debrecenben, ezen belül az elmúlt három év a gazdaságfejlesztési sikerektől volt hangos. Az a célunk, hogy a debreceniek azt érezzék, ebben a városban érdemes élni, mert van perspektíva. Olyan életminőséget, olyan fizetéseket kínálunk, ami hosszú távon is a városban maradásra ösztönöz mindenkit, vagy éppen a városba hív. Az is fontos cél, amit annak idején a polgármesteri székfoglalómban is elmondtam, hogy növekednie kell a város képességének. Most mindenki arról beszél, hogy áramlik majd a munkaerő Debrecenbe, hiszen az újonnan betelepülő cégek komoly vonzerőt jelentenek, és ennek nagyon örülünk.

ÚFT: Több mint hatezer új munkahely jött, jön létre Debrecenben az újonnan idetelepülő cégek kapcsán. Lesz elegendő munkavállaló?

Papp László: Mi tudatosan készültünk, készülünk a jövőre. 2015-ben elindítottunk egy programot, melynek a célja a debreceni középiskolások számának folyamatos növelése volt. Ennek máris megvan az eredménye, hiszen 2015-höz képest ma több mint 20 százalékkal tanulnak többen a debreceni szakképzési rendszerben. A város lakosságának több mint egyharmada diák, több mint 72 ezer fiatal tanul ebben a városban; nekünk ez az erőforrásunk. Annak a több mint hatezer új munkahelynek, ami létrejött az elmúlt évek bejelentései nyomán – és a következő években még létre fog jönni –, az itt tanuló diákok képezik a bázisát. Erre építettük a stratégiánkat. Ezért ostobaság az, ami több országos hírportálon megjelent, hogy ide majd román vagy ukrán munkaerő jön. A városnak van erre stratégiája; a cél az itt tanuló fiatalok számát tovább növelni. Szeretnénk, ha a 2020-as évek közepére, második felére a növekedés a 30 százalékot is meghaladná, és nemcsak a szakképzésben vagy a középfokú oktatásban, hanem az egyetemi képzésben is. A BMW, de már előtte a Continental, az NI, a Krones vagy a Thyssenkrupp mindegyike kapcsolatot épített ki az egyetemmel.

A debreceni műszaki képzés elképesztően nagy jövő előtt áll.

A következő időszakban – a kormánnyal közösen – egy rendkívül fontos feladat előttünk, hogy a Debreceni Egyetem műszaki karán az infrastruktúrát fejlesszük és a hallgatói létszámot jelentős mértékben növeljük. Én azt gondolom, hogy a már itt lévő cégek neve kellően csábító ahhoz, hogy a fiatalok Debrecenbe jöjjenek tanulni.

ÚFT: Győr és Kecskemét példáján jól látható, egy ekkora autógyár jelenléte a helyi adó bevételek kapcsán mekkora növekedést jelent egy-egy városnak. A BMW érkezése Debrecenben is komoly előrelépést jelenthet e téren?

Papp László: Nemcsak a BMW, a már korábban bejelentett cégek idetelepülése is jelentős adóbevétel növekedést eredményez. Ez egy másik olyan szempont, ami miatt

egy városnak valóban mindent meg kell tenni azért, hogy egy befektető őt válassza, mert a megtermelt értékből származó adóbevétel visszaforog a város gazdaságába, a város fejlesztésébe.

Például utak építésébe, intézményi és létesítményfejlesztésekbe, jóléti fejlesztésekbe, és az üzemeltetési feladatok tekintetében is több lehetősége lesz a városnak. Ez óriási előny. Konkrét számokat még nem lehet mondani, de meg kell nézni Győr és Kecskemét adóbevételeinek alakulását a két nagy autógyár érkezését követően, hiszen elképesztő jelentősége van a helyiadó-bevételek szempontjából, és nyilván ez Debrecen esetében is komoly előrelépést jelent majd. Minden bevétel, ami a város számlájára, költségvetésébe beérkezik, az a debreceniek érdekét szolgálja.