Átadták a Krones legnagyobb gyárát Debrecenben


Szerző: uft.hu | info@uft.hu Közzétéve: 2019.09.18. 13:31 | Frissítve: 2019.09.18. 15:09

A német vállalat beruházása erősíti Debrecen pozícióját, és segíthet abban, hogy a város Közép-Európa gazdasági központja legyen.


Elkészült a Krones debreceni gyárépülete, a komplexumot szerdán délelőtt, ünnepélyes keretek között adták át. A német cég még ebben az évben elkezdi a csomagológépek gyártását a városban. A korábbi elképzelések szerint összesen ötszáz alkalmazottat akartak foglalkoztatni, de már eldöntötték, hogy hatszázra bővítik a létszámot. 

Átadták a Krones legnagyobb gyárát Debrecenben

A beruházás több mint 40 ezer négyzetméteres területen készült el, és ez lett a Krones legnagyobb gyárépülete. A debreceni létesítményben olyan gépeket fognak gyártani, amelyek a világ szinte minden pontján megtalálhatóak lesznek, és kiszolgálják majd az italgyártó cégeket.

Világszerte 190 ország vevői használják a Krones termékeit, a világon minden második, Németországban pedig minden negyedik palack egy Krones-gép segítségével készül. A világban mintegy 80 telephellyel rendelkezik a vállalat, 1970 óta foglalkozik a cég palackok gyártásával. A Krones találta fel a nyolcvanas évek elején az első olyan gépet, amivel PET-palackot is lehet gyártani.

A debreceni beruházásban egy negyvenezer négyzetméteres gyártócsarnok és egy csaknem 4000 négyzetméteres irodaház készült el, több mint 600 ezer fürdőkádnyi betont öntöttek ki az építkezés során.

A fejlesztés 15 milliárd forintba került, amelyhez 5,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a magyar kormány. A Krones-nek ez az első Németországon kívüli gyára.

Pascal Männche, a Krones Hungary Kft. ügyvezetője közölte, olyan gépeket fognak gyártani, amelyeket szerte a világba szállítanak majd. Hozzátette, nem egészen több mint egy év alatt jutott el a vállalat a gyár átadásáig, két éve pedig még azon gondolkodtak, hogy Kelet-Európán belül melyik országot válasszák. Mint mondta, nagyszerű az infrastruktúra Debrecenben, nagyon jól képzett szakemberek vannak, olyanok, akikre a cégnek szüksége van. Megjegyezte, a politika és a hatóságok támogatása is döntő tényező volt.

- 450 munkavállalót már felvettünk, ez is bizonyítja, hogy a vállalat közismert. Több mint 50 mérnök segíti majd a munkát, még további 40-50 gép, lézervágó készülékek kerülnek a gyárba a meglévők mellé, négy nagy szerelősort és közel hatvan egyéni szerelőmunkahelyet alakítunk ki – tette hozzá.



Ralf Goldbrunner, az igazgatótanács képviselője azt mondta, kiemelkedő mérföldkő ez a vállalat nemzetközi terjeszkedésben: 4 milliárdnyi árbevételt ér el a cég, a debreceni gyárral növelik versenyképességüket és a nyereségességet is. Hozzátette: jelentős a debreceni gyár, ugyanis általa emelik a gyártási volument. Fontos csomópontja lesz a termelési hálózatnak a debreceni létesítmény, ahol új gyártási folyamatokat és rendszerszemléletet vezetnek be.

Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, a cég döntése több volt, mint egy sikeres tárgyalás lezárása, történelmi pillanat, hiszen

megérkezett a déli gazdasági övezetbe az első nagy beruházás, mely igazolta a város stratégiájának sikerességét és a terület létjogosultságát.

- A Krones első vállalatként telepedett be a déli ipari parkba és első vállalatként kezdheti majd meg a gyártást, így minden tekintetben elsők. A cég beruházási értéke a teljes debreceni gépiparba fektetett eszközállomány egyharmada, dinamizálja a gépipart a városban és nagyságrendekkel növelte a német cégek jelenlétét a városban. 2014 és 2019 között hét német vállalat választotta a várost, 400 milliárd forint befektetéssel 2500 új munkahelyet teremtettek - mondta a polgármester.

Hangsúlyozta, Debrecen valóban beruházási bajnok, kiválóan élt a lehetőségekkel, a város jövője biztosított, minőségi munkahelyek adnak garanciát a biztos életre. Papp László kiemelte, 2014 és 2018 között 17 százalékkal növekedett a foglalkoztatás a megyeszékhelyen, 8,5 ezerrel fővel nőtt a munkahelyek száma. A polgármester elmondta, 700 hektáron folyik ipari infrastruktúra fejlesztés, 500 hektáron az észak-nyugati gazdasági övezetben, több mint 200 hektáron pedig a déliben. Hangsúlyozta, a Közép-Európai régió gazdasági központja lehet a város. Az újabb befektetők bevonzása érdekében utakat, közműveket épít a város. Papp László kiemelte, új lehetőségek nyílnak meg a helyi vállalkozások és a szakképzés számára is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, sokan negyedik ipari forradalomról beszélnek, nagy a verseny országok és vállalatok között. Magyarországon is dimenzióváltás történt, hiszen termelésközpontúról technológiaorientált gazdasággá vált, és hazánk a magas technológiai színvonalat képviselő gazdaságok közé tartozik. Az EU legdinamikusabban fejlődő országainak egyike Magyarország, mely a 3,3 százalékos munkanélküliségi adat szerint a teljes foglalkoztatottságot is elérte.

- Az itt előállított termékek megállják a helyüket az egyre nagyobb világgazdasági versenyben, ahol egyre nehezebbek a feltételek. Ezt bizonyítja, hogy míg a világon a kilencvenkettedikek vagyunk a lakosságszámot tekintve, addig a 34. legnagyobb exportteljesítményt mi nyújtjuk: 100 milliárd euró fölötti export eredményt érünk el évente.

Az elmúlt 5 évben mindig megdöntöttük a beruházási és exportrekordot, ehhez minden magyar ember teljesítménye és a vállalatok beruházási döntése kellett. Mindebből Debrecen különösképpen kivette a részét.

A város profizmusa révén egész Közép-Európa legversenyképesebb városává nőtte ki magát Debrecen, az elismerések is alátámasztják ezt. Az itteni fejődés nyugodtan szolgálhat például – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter közölte, összesen országosan az év első felében 43 nagyberuházásról állapodtak meg 731 milliárd forint értékben, ezekből három Debrecenbe jön, így a vidéki nagyvárosok közül első helyen van a cívisváros. Megjegyezte, az eddigi tapasztalatok is pozitívak, hiszen a Debrecenbe települt vállalatok 84 százaléka újra a városba hozná a beruházásait. A miniszter hangsúlyozta, Debrecen idén 12 milliárd forintot költ a városi oktatási intézményeinek fejlesztésére, így elmondható, hogy a felső- és középfokú intézményekben biztosított a jövőben is az ide települő vállalatok számára a munkaerő képzése.