Tó, játszótér, terasz és tanösvény is helyet kap majd a Petőfi téren


Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2021.02.04. 13:50 | Frissítve: 2021.04.08. 09:54

Debrecen – A Zöld Város Program részeként hamarosan megszépül ez a terület is. A fejlesztés során egy kis tavat alakítanak ki a hozzátartozó faburkolatú terasszal, kávézóval, valamint épül egy új játszótér és egy várostörténeti tanösvény is. A közbeszerzést követően a Petőfi tér átépítésre 10 hónapja lesz a nyertes kivitelezőnek.


A Petőfi teret is érinti a Zöld Város Program, aminek keretében látványos változások várhatók a területen. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be csütörtök délelőtt.

Tó, játszótér, terasz és tanösvény is helyet kap majd a Petőfi téren

Papp László polgármester az eseményen elmondta, hogy a Petőfi tér megújítása része volt a főpályaudvar-projektnek, amely azonban csak az elkövetkezendő években fog megvalósulni.

Azonban a Petőfi térrel nem akarják megvárni a pályaudvar fejlesztését.



– A város egyik legrégebbi közparkjáról van szó, az évszázadok jelentÅ‘s mértékben formálták a tér arculatát. Fontos, hangulatos hellyé szeretnénk alakítani – fogalmazott a polgármester.

A 17 ezer négyzetméteres tér megújítására tíz hónap áll majd rendelkezésre a kivitelezőnek.

– A közbeszerzési eljárás után valószínűleg a nyáron a kivitelezÅ‘ birtokba veheti a PetÅ‘fi teret. Szeretnénk kialakítani egy kis vizes élÅ‘világot a tér közepén, s ehhez a tóhoz kapcsolódik majd egy faburkolatú terasz, illetve egy gumiburkolatú játszótér is helyet kap majd itt – mutatta be a terveket Papp László.

A polgármester kiemelte, egy várostörténeti tanösvényt is elhelyeznek majd a helyszínen. Emléket állítanának az egykor a Petőfi téren álló jellegzetes épületeknek információs panelek formájában.

A program része a Piac utca és Holló János utca kereszteződésének megújítása is. Itt háromezer négyzetméteren zöldterületet alakítanak ki, cserjékkel és évelő növényekkel. A füves terület hatezer négyzetméteren újul meg. Ezen kívül a teret körülölelő sétányokat, járdákat is felújítják, valamint több új sétány is helyet kap majd.

Papp László rámutatott, hogy közbiztonságra is kiemelt figyelmet fordítanak, hiszen a polgármester elmondása szerint a tér a közbiztonság szempontjából érzékeny területnek számít. 14 kamera figyeli majd a megújult PetÅ‘fi teret, ezzel gondoskodva a vagyon- és közbiztonságról.

Pósán László országgyűlési képviselő úgy véli,

a Zöld Város Program helyszínein végbemenő változások mind azt szolgálják, hogy javuljon a debreceniek életminősége, jobb legyen a közérzetük, s ezek az újítások nagymértékben hozzájárulnak a környezetvédelemhez is.

– Minden ilyen fejlesztésnél jelentÅ‘sen megnÅ‘ és megújul a zöldterület. A PetÅ‘fi térrel egy olyan új, szerethetÅ‘ környezete lesz Debrecennek, ahol találkozhatnak egymással a fiatalok, idÅ‘sebbek, családok – mutatott rá Pósán László.

Orosz Ibolya Aurélia Ã¶nkormányzati képviselÅ‘ kiemelte, fontos eleme a programnak a kamerák és új utcai lámpák felszerelése a területen, hiszen így máshogy tekinthetünk majd Debrecennek erre az oldalára is.

– Ez egy nagy lehetÅ‘ség a debrecenieknek, hogy ez olyat teret kaphassunk, ahová mindenki szívesebben jár és tölti a szabadidejét – fogalmazott Orosz Ibolya Aurélia.

Hetei József önkormányzati képviselő hangsúlyozta, csakúgy, mint Sóház városrész, ez a terület is fontos, hogy bekapcsolódjon a Zöld Város Programba.

–  A PetÅ‘fi téren az itt élÅ‘ emberek és a városvezetés közös szándéka valósul meg a Zöld Város Program újabb állomásában. IdÅ‘szerű volt, hogy egy esztétikus, biztonságos, élhetÅ‘ környezetet hozzunk itt létre – mondta Hetei József.