Indulhat a véderdők telepítése a két nagy debreceni gazdasági övezetnél


Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2023.05.08. 15:09 | Frissítve: 2023.05.09. 08:37

Az Északnyugati Gazdasági Övezetben háromezer, a Déli Gazdasági Övezetnél ezer fát ültetnek el.


Eredményes az a közbeszerzés, amit Debrecen önkormányzata írt ki az Északnyugati Gazdasági Övezet fejlesztéshez kapcsolódó növénytelepítési munkákra – jelentette be a hétfői munkamegbeszélés előtt Balázs Ákos környezetvédelmi ügyekért is felelős alpolgármester.

Indulhat a véderdők telepítése a két nagy debreceni gazdasági övezetnél

Mint mondta, magasabb fokozatra kapcsolnak a véderdősítésben, ezzel védik a debreceniek egészségér. A három évig tartó erdősítési folyamatra több mint 800 millió forint áll rendelkezésre,

háromezer fát és ötvenezer cserjét ültetnek el, emellett húszezer négyzetméteren gyepesítenek.

A terület jelentős részén öntözőrendszert is kiépítenek. 

Balázs Ákos bejelentette azt is, hogy a Déli Gazdasági Övezetnél is kialakítanak egy véderdőt, a Mikepércset védő erdőket a 47-es út, illetve a Tócó-patak mentén alakítják ki, összesen ezer fa elültetésével. Ezen túlmenően folytatják a Tócó-patak mentén a zöldfolyosó kialakítását, a pataknál és a Vértessy-kúria mellett további ezerötszáz fát ültetnek. Józsa védelmében az autópálya mellett és a 35-ös utat és a sztrádát összekötő út mentén is terveznek fásítást, s folytatják a korábbi józsai véderdősítést is.



Az alpolgármester emlékeztetett, a város a környezet és a debreceniek egészségének védelme érdekében 2019-ben új környezetpolitikát hirdetett, egyrészt zöld megoldásban gondolkodnak, másrészt cselekszenek. A fák ültetésére két programot hirdettek meg, az egyik a véderdősítés, a másik pedig az Ültessünk 10 ezer fát Debrecenben! program. Balázs Ákos közlése szerint a két program eredménye 28 ezer új fa elültetése lesz. Eddig 85 ezer négyzetméter a véderdősített területek nagysága, a most elindított programban további 80 ezer négyzetmétert erdősítenek.

Amikor az összes fa és cserje megnő, éves szinten ötezer tonna szén-dioxidot és ezerkétszáz tonna port fognak megkötni, ezzel jelentősen hozzájárulnak a város levegőminőségének javításához.

Balázs Ákos beszélt a környezeti monitoring rendszerről is, mely az ipari övezetek környezeti monitorozása mellett a véderdők biodiverzitásának nyomonkövetését is ellátja majd. 

Katona Erzsébet, Nagymacs és Kismacs önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy a városrészekben eddig is rendszeresen ültettek fákat, melyekre szükség is van, hiszen jelentős a szántóföldi területek aránya, ahonnan – amikor épp nem állnak művelés alatt – száll a por a településrészek ingatlanjaiba. A háromezer új fa a képviselő véleménye szerint tovább javítja majd a településrészeken élők életminőségét.

Aradi Csaba ökológus, a Zöld Munkacsoport tagja kiemelte, a Civaqua-program és a véderdősítés új szintre emeli majd a környék természetének biodiverzitását. Mint mondta, a szállópor elleni védelemben olyan erdősávokat kell telepíteni, melyben több lombkoronaszint egymás mellett él; magasabb, közepes növésű fák és cserjék ültetésével.

Kövér László, a Debreceni Egyetem adjunktusa, a Zöld Munkacsoport tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a fásítást szakértők tervezzék meg, s mint mondta, Debrecenben ez így történik, bevonva a város mellett az egyetem szakembereit is.

Az újabb véderdősítés ősszel kezdődik, de addig még van feladat bőven, hiszen ki kell jelölni az ültetések, valamint a kialakításra váró öntözőrendszerek pontos helyét is.