Befejeződött a Dézsa és a Hordó utca útépítése a Lencztelepen


Szerző: d2030 Közzétéve: 2025.09.16. 09:00 | Frissítve: 2025.10.21. 10:54

A beruházás részleteiről a helyszínen tartott sajtótájékoztatón számolt be Papp László, Debrecen polgármestere, Pósán László országgyűlési képviselő és Komolay Szabolcs, a városrész önkormányzati képviselője 2025. szeptember 15-én.


Papp László polgármester hangsúlyozta: 2025 is jelentős részben olyan esztendő Debrecenben, amikor a város minden pontján zajlanak az útépítési munkálatok, zajlik a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. A Hordó és Dézsa utcák megépítése esetében nem csupán annak lehet örülni, hogy ez hosszú-hosszú idő után megtörtént, hanem annak is, hogy valódi lakossági és városi összefogás áll mögötte. Az utcák területe ugyanis korábban magántulajdonban volt, ezért a beruházásról természetesen meg kellett állapodni a környéken, illetve az utcákban élőkkel. A polgármester biztos abban, hogy az útépítésnek köszönhetően az itt lévő ingatlanok értéke növekszik. Mint azt elmondta, ebben az évben a város összesen 650 millió forintot költött útfelújításra, útépítésre. Elkészült a Platán utca első üteme, a Kádár dűlő, a Zöld utca első üteme, az Izsó utca második üteme, a Tőr utca első üteme. A Hordó és a Dézsa utcák útépítésének – zárt csapadékvíz-elvezető rendszerrel, járdával, közvilágítással – bruttó költsége 292 millió forint volt. Papp László arról is említést tett, hogy a kisebb útfejlesztések mellett nagyobbak is zajlanak Debrecenben: jelenleg három nagy csomópontot érintenek felújítási, illetve átépítési, kapacitásnövelő beruházások. Reményének adott hangot annak kapcsán, hogy a Szoboszlói út és a Külsővásártér csomópontját az autósok javarészt már ebben az esztendőben használni tudják, igaz, a munkálatokat ezen a területen jövő év tavaszára kell befejezni. Zajlik a Vámospércsi út, Hétvezér utca, Budai Nagy Antal utca kereszteződésének nagyszabású kapacitásnövelő beruházása, valamint a Csigekert utca, Szabó Lőrinc utca, Füredi út kereszteződésének az átépítése is. E beruházások befejezése után kezdődhet el az Árpád tér, Ótemető utca, Rakovszky utca csomópontjának átépítése, ami szintén nagyon fontos beruházás lesz. A Böszörményi út és a Vezér utca környékén élők számára pedig nagy közlekedési segítség lesz, ha befejeződik a Domokos Márton út és a 354-es északi elkerülő út összekötése. Papp László elmondta: a város forgalmának növekedése csak úgy kezelhető, ha a lehetőségekhez képest növelni tudjuk az utak áteresztőképességét. Ennek viszont vannak korlátai. Éppen ezért a város közlekedésfejlesztési programjának koncepcionális eleme az alternatív közlekedési folyosók megnyitása. Ilyen alternatív közlekedési folyosó a Domokos Márton út, s ilyen lesz a keleti városrészben a belső közlekedési folyosó, amelynek a 471-es főúttól a 48-asig terjedő szakaszára vonatkozóan most van előkészítés alatt a támogatási szerződés megkötése.

Befejeződött a Dézsa és a Hordó utca útépítése a Lencztelepen

A tervek szerint jövőre elindulhat ennek az útnak az építése is, ami nagy mértékben könnyít majd a keleti városrész forgalmi leterheltségén.

Pósán László országgyűlési képviselő szerint ha van ékes bizonysága annak, hogy milyen ütemben fejlődik Debrecen, akkor ez a környék – ahol új utcák nyílnak, ott, ahol új házak épülnek – egyértelműen jelzi ezt a fejlődést. Ugyanakkor azt is mutatja, hogy egy városban a fejlődés következtében mindig van tennivaló is. Szükség van arra, hogy ebben a munkában a város polgárai partnerek legyenek. Pósán László megköszönte Komolay Szabolcs önkormányzati képviselőnek, hogy a jó gazda gondosságával vállalta azt a koordinációs feladatot, ami ahhoz kellett, hogy egy magántulajdonban lévő földterületből köztulajdonban álló aszfaltos út legyen a maga teljes infrastruktúrájával együtt. Az országgyűlési képviselő megköszönte Papp László polgármesternek és a város vezetésének is a pozitív és segítő hozzáállását, mert enélkül mindez nem sikerülhetett volna. Egyben arra biztatott mindenkit a város más részén is, hogy próbálják meg összeegyeztetni közös szándékaikat annak érdekében, hogy értelmes módon, összefogva – a város fejlődése érdekében – le lehessen küzdeni az útépítések akadályait.

Komolay Szabolcs szerint nagyon dinamikusan fejlődik ez a városrész. Csak az elmúlt négy évben hat utca épült ki itt: a Hordó, a Dézsa és a Kádár utca, valamint a Sajtár, a Kapás és a Szőlőprés utca.

A képviselő elmondta: olyan polgárok élnek itt, akik törődnek a környezetükkel, megfogalmazzák az igényeiket. Ezeket a fejlesztési igényeket pedig a képviselőknek, a város vezetőinek meg kell hallgatniuk, s a városnak meg kell valósítania. A Hordó és a Dézsa utca esetében is ez történt. Ennek a fejlesztésnek az esetében teljes egészében a polgárok 21. századi igényeit vették figyelembe: megfelelő szélességűek az utak, megfelelő szélességűek a járdák, ahol babakocsival is el lehet férni, a közvilágítás a legmodernebb, s szennyvíz- és csapadékvíz-elvezető rendszer is kiépült. A polgárok pedig mindehhez hozzátették a magukét: kiépítették a kapubejárókat. Komolay Szabolcs hangsúlyozta: a Lencztelepen is szép és élhető a környezet, s a fejlesztéseket a jövőben is ennek jegyében fogja folytatni a város. A képviselő azt is hozzátette, hogy a Papp László polgármester által említett új közlekedési folyosók egyike a Lencztelepet is fogja érinteni, könnyítve ennek a városrésznek a közlekedést is.