Az országban egyedülálló egészségügyi szűrőprogram indul Debrecenben


Szerző: uft.hu Közzétéve: 2019.09.26. 09:33 | Frissítve: 2020.06.08. 10:07

A kezdeményezés a fiatalokra koncentrál, akik két évente egész napos szervezett szűréseken vehetnek részt a most kialakítandó Pósa utcai egészségügyi centrumban. A gyerekeknek így egy helyen vizsgálhatják meg többek között a fogazatukat, a hallásukat és a látásukat is.


Az EKG vizsgálatokat is külön helyiségben végzik majd a szakemberek a hamarosan elkészülő új egészségügyi centrumban. Az Új Főnix Terv Gondoskodó város programjának részeként az országban egyedülálló, a fiatalok egészségi állapotát felmérő komplex egészségügyi szűrőprogramot indít a város. A Pósa utcai centrumban évente 19 ezer óvodás- és iskoláskorú gyereket vizsgálnak majd meg.

Az országban egyedülálló egészségügyi szűrőprogram indul Debrecenben

- Egy központban itt, a Pósa utcán lesz ez végrehajtva. Ide busszal kihozzuk Å‘ket és egy egészség nap keretében minden gyermek megkapja azt az ellátást, ami ahhoz kell, hogy egészségesen tudjon fejlÅ‘dni - mondta Széles Diána alpolgármester.

Széles Diána hozzátette: a program részeként fogászati, látás, hallás és mozgásszervi szűréseket végeznek, de lesz személyre szabott életmód tanácsadás is.

A szűrőprogram az önkormányzati intézmények mellett az egyházi, egyetemi és a DSZC fenntartásában működő intézményekben tanulókra is kiterjed, óvodától egészen a tankötelezettség végéig. A városnak ebben partnere a Debreceni Egyetem mellett a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet is.



- Beszélgetünk élelmiszerrÅ‘l, beszélünk majd nekik fogmosásról, kéztisztaságról. Beszélünk majd nekik az élelmiszerek összetételérÅ‘l, hisz nem mindig tudják, nem mindig értik meg. Beszélünk nekik a fogyásról, a sportolásról, mit jelent egy fejlÅ‘dÅ‘ testnek mindez - emelte ki Papp Csaba, a DE KK Debreceni Alapellátási és EgészségfejlesztÅ‘ Intézet igazgatója.

A vizsgálatok eredményét a szülők is megismerhetik, így időben tudják az esetleges rendellenességeket kezeltetni, sőt ezek alapján segíthetnek a fiataloknak, akár sportágat választani is.

A centrum kialakítása még tart, amint elkészül, indulhatnak Debrecenben a szűrések.