39 milliárd forint jut Hajdú-Bihar megye turisztikai fejlesztéseire


Szerző: uft.hu | info@uft.hu Közzétéve: 2018.03.22. 16:29 | Frissítve: 2018.03.23. 16:24

39 milliárd forint. Ennyiből fejlesztik a turizmust Hajdú Bihar megyében. Ebből csak a Nagyerdő komplex turisztikai fejlesztésére több mint húszmilliárd forint jut. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője ma arról beszélt, hogy 2017 minden idők legjobb turisztikai éve volt. Papp László polgármester pedig a repülőtér jótékony hatását emelte ki, hozzátéve, hogy a város még erősebb regionális szerepre törekszik, és újabb járatfejlesztésekről tárgyalnak.


Széles Diána alpolgármester a Magyar Turisztikai Ãœgynökség vezérigazgatójának mutatta be ma a Nagyerdei Kultúrparkot. Kiemelt turisztikai övezetként  több mint 8 milliárd forint jut a vidámpark és állatkert fejlesztésére. Az alpolgármester hangsúlyozta, erre szükség is van, mert az elmúlt 60 évben nem volt saját forrás nagyobb beruházásokra.

- Ezért kértük Magyarország kormányától a támogatást a fejlesztéshez, hiszen ebben a parkban egy nagyon komoly turisztikai potenciál van - hallhattuk Széles Diánát.

2010-hez képest 50 százalékkal nőtt a turisták száma Debrecenben. Tavaly a szálláshelyek utáni bevételek már meghaladták a 3 milliárd forintot - ezt már a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója mondta az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotelben tartott tájékoztatón.

Fotó: Kiss Annamarie

Guller Zoltán kiemelte: a következő években a megyében 39 milliárd forintnyi turisztikai fejlesztést fognak megvalósítani.

- Olyan attraktivitási fejlesztések fognak történni ebben a térségben, amelyek reményeink szerint el fogják azt érni, hogy duplázódik, triplázódik az ide látogatók száma rövid időn belül - nyilatkozta a vezérigazgató.

Papp László kiemelte: egyértelműen kimutatható a repülőtér jótékony hatása a turizmusra. A polgármester labdarúgó hasonlattal élve azt mondta:

azzal, hogy információk szerint a Ryanair októbertől kivonul Nagyváradról, és a Wizzair bezárja kassai bázisát, Debrecen olyan gólhelyzetbe került, amit nem lehet kihagyni.

- Ezáltal Debrecen be tudja tölteni még hatékonyabban és erősebben regionális központi szerepkörét. Tárgyalásaink vannak a járatfejlesztésekre vonatkozóan, amelyek kellően előrehaladott állapotban vannak, és 2021-re szeretnénk megduplázni a repülőtér 2017-ben mért forgalmát - mondta el a polgármester.

Pósán László a turizmus kapcsán kiemelte, hogy Debrecenben van az ország legnagyobb képzési spektrumát nyújtó egyetem és itt tanul a legtöbb külföldi hallgató, ehhez kapcsolódóan jelentősen növekedhet a városban a konferenciaturizmus is.